Férjem titkos látogatásai anyósomhoz: féltékenység vagy valami több?

„Már megint ott voltál, ugye?” – kérdeztem Lajostól, miközben a konyhában álltunk, és a reggeli kávénkat kortyolgattuk. A hangom remegett, és éreztem, hogy a szívem gyorsabban ver. Lajos csak sóhajtott, és elfordította a tekintetét.

„Csak egy ebéd volt, semmi több” – válaszolta halkan, mintha ez mindent megmagyarázna. De számomra nem volt elég. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordult elő, hogy Lajos anyjához ment ebédelni, és ez kezdett zavarni. Nem mintha nem szerettem volna az anyósomat, de valahogy úgy éreztem, mintha Lajos elmenekülne előlem.

Az első alkalommal még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. „Csak egy kis nosztalgia” – gondoltam. De amikor már második éjszaka álmodtam az anyósommal, és ezek az álmok egyre inkább rémálommá váltak, kezdtem rájönni, hogy valami nincs rendben.

Az álmokban mindig ugyanaz történt: Lajos és én egy asztalnál ültünk, de ő mindig az anyja főztjét választotta az én ételeim helyett. Az anyósom mosolygott rám, de a mosolya mögött éreztem valami fenyegetőt. Felébredve mindig izzadtam és zaklatott voltam.

„Miért nem érted meg, hogy ez bánt engem?” – kérdeztem Lajostól egy este, amikor már nem bírtam tovább magamban tartani a feszültséget.

„Nem értem, miért zavar ez téged ennyire” – válaszolta. „Csak az anyámról van szó.”

„De úgy érzem, mintha egy másik nőhöz járnál” – mondtam ki végül azt, amitől igazán féltem. Lajos arca megkeményedett.

„Ez nevetséges” – mondta, de a hangjában volt valami, ami arra utalt, hogy talán ő is érzi a helyzet súlyát.

A következő napokban próbáltam elterelni a gondolataimat. Dolgoztam, találkoztam barátokkal, de minden este ugyanaz a gondolat tért vissza: miért nem vagyok elég jó neki? Miért kell más nő főztjét választania?

Egyik este úgy döntöttem, hogy meglátogatom az anyósomat. Talán ha beszélek vele, megértem majd Lajost is. Amikor megérkeztem hozzájuk, az anyósom meglepődött ugyan, de kedvesen fogadott.

„Örülök, hogy eljöttél” – mondta mosolyogva. „Lajos sokat mesélt rólad.”

„Valóban?” – kérdeztem kissé gyanakodva.

„Igen, mindig azt mondja, milyen ügyesen főzöl” – folytatta. Ez meglepett. Ha így van, miért jár mégis ide?

Ahogy beszélgettünk, lassan kezdtem megérteni valamit. Az anyósom nem ellenség volt számomra. Ő csak egy anya volt, aki szerette a fiát és próbált neki örömet szerezni azzal, hogy elkészítette a kedvenc ételeit.

Amikor hazamentem, Lajos már otthon várt. „Hol voltál?” – kérdezte aggódva.

„Az anyádnál” – válaszoltam őszintén.

Lajos arca meglepetést tükrözött. „Miért?”

„Mert meg akartam érteni téged” – mondtam halkan.

Lajos közelebb lépett hozzám és megfogta a kezem. „Sajnálom, ha úgy érezted, hogy elhanyagollak. Nem akartam bántani téged.”

Ez volt az első alkalom hosszú idő óta, hogy igazán beszélgettünk egymással. Rájöttem, hogy nem az anyósom volt a probléma forrása, hanem a kommunikáció hiánya köztünk.

Azóta próbálunk többet beszélgetni egymással és megosztani az érzéseinket. De vajon elég lesz-e ez ahhoz, hogy helyrehozzuk a kapcsolatunkat? Vagy mindig ott lesz bennem a félelem árnyéka? Talán sosem tudom meg biztosan.