Huszonhárom év hazugságban – amikor kiderül, hogy a férjed kettős életet él

– Hogy képzeled ezt, András? – A hangom remegett, ahogy a nappali közepén álltam, a kezeim ökölbe szorultak. A férjem, akivel huszonhárom éve élek együtt, most először nézett rám úgy, mintha idegen lennék számára.

– Miről beszélsz, Éva? – kérdezte, de a tekintete elárulta: pontosan tudja, miről van szó.

A telefonom a kezemben izzott. Ott voltak a képek, az üzenetek, a bizonyítékok. Az a nő – Zsuzsa – nem is tudott rólam. Ahogy én sem róla. Két család, két élet, két hazugság. És én mindig azt hittem, hogy ilyen csak a tévében van.

Az egész egy véletlen üzenettel kezdődött. Egy szombat reggel, amikor András elment „horgászni”, egy ismeretlen számról jött egy SMS: „Szeretlek, várlak este.” Először azt hittem, téves szám. De valami nem hagyott nyugodni. Megnéztem András régi telefonját, amit sosem használt már – legalábbis ezt mondta. Ott voltak az üzenetek, hónapokra visszamenőleg. Zsuzsa neve alatt: „Ne felejtsd el a szülinapját!”, „Vigyázz magadra az úton!”, „Hiányzol.”

Azt hittem, elájulok. A kezem remegett, a szívem kalapált. Azonnal hívni akartam valakit – anyámat, a nővéremet, bárkit –, de nem tudtam megszólalni. Csak ültem a konyhában, és néztem ki az ablakon. A kertben virágzott a cseresznye, és én azt éreztem: minden, amit eddig biztosnak hittem, most omlik össze.

Amikor András hazaért, már vártam rá. Nem kiabáltam. Csak annyit mondtam: „Ki az a Zsuzsa?” Először tagadott. Aztán láttam rajta, hogy feladja. Leült az asztalhoz, és csak annyit mondott: „Sajnálom.”

Aznap este nem aludtam. Hallgattam a ház csendjét, ahogy a fiam szobájából kiszűrődött a zene – ő semmit sem sejtett. Próbáltam visszaemlékezni minden apró jelre: az elmaradó hétvégék, a hirtelen jött üzleti utak, az új parfüm illata rajta. Mindig volt magyarázat.

Másnap felhívtam Zsuzsát. Nem tudtam, mit mondjak neki. Csak annyit: „Jó napot kívánok, Éva vagyok… András felesége.” A vonal túlsó végén csend lett. Aztán sírás. Kiderült: ő is azt hitte, hogy egyedül van András életében. Hogy ő az igazi.

Találkoztunk egy kávézóban Zuglóban. Két idegen nő ült egymással szemben, akiket ugyanaz a férfi csapott be éveken át. Zsuzsa fiatalabb volt nálam pár évvel, de ugyanazt a fáradtságot láttam a szemében. Elmesélte: András nála is ugyanazokat a meséket mondta – túlórák, vidéki utak, családi problémák.

– És most? – kérdezte Zsuzsa halkan.
– Nem tudom – feleltem őszintén.

Otthon próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne a fiunk miatt. De minden mozdulat fájt. Minden szó mögött ott volt a kérdés: hogyan lehettem ennyire vak?

A családom nem értette, miért vagyok feszült. Anyám csak annyit mondott: „Éva, minden házasságban vannak hullámvölgyek.” De ez nem hullámvölgy volt – ez árulás.

András próbált magyarázkodni:
– Nem akartalak bántani… Nem így terveztem…
– Húszonhárom év után ezt mondod? – kérdeztem vissza.
– Szeretlek…
– Akkor miért?

Nem tudott válaszolni.

A barátnőim közül többen azt mondták: „Rúgd ki! Megérdemli!” De én nem tudtam dönteni. Ott volt a közös életünk: a lakásunk Újpesten, a nyaralások Balatonon, a fiam tanulmányai az ELTE-n… Minden összefonódott.

Hetekig csak vegetáltam. Zsuzsával néha beszéltünk telefonon – furcsa módon ő lett az egyetlen ember, aki igazán megértett.

Egy este András hazajött egy csokor virággal.
– Adj még egy esélyt! – kérte.
– És ha megteszed újra? – néztem rá könnyes szemmel.
– Nem fogom… Esküszöm!

De már nem hittem neki.

A fiam végül mindent megtudott. Egy este leült mellém:
– Anya… Mi lesz most?
Nem tudtam mit mondani neki. Csak átöleltem.

Végül elköltöztem pár hétre anyámhoz vidékre. Ott próbáltam összeszedni magam. Minden reggel sírtam egy kicsit a fürdőszobában, aztán felvettem az arcomat és éltem tovább.

Most itt ülök, és azon gondolkodom: vajon hány nő él még így Magyarországon? Hányan hiszik azt, hogy minden rendben van otthon – miközben minden hazugságra épül?

Ti mit tennétek az én helyemben? Meg lehet bocsátani ekkora árulást? Vagy jobb új életet kezdeni huszonhárom év után is?