A testvérem árnyékában – Egy megbocsáthatatlan árulás története

– Ne haragudj, hogy csak így beállítok – mondta Gábor, miközben az ajtófélfának támaszkodott, vizes hajából csöpögött a víz a lábtörlőmre. Az eső dobolt az ablakon, a szívem pedig legalább olyan hevesen vert, mint a cseppek a párkányon. Évek óta nem láttam őt. Azóta, hogy elárult.

Akkoriban mindenki Gábort szerette. Ő volt a család büszkesége: okos, sportos, mindig mosolygott, és minden helyzetből kivágta magát. Én voltam az árnyékában: a csendes, visszahúzódó öcs, akit csak akkor vettek észre, ha valami baj volt. Anyánk mindig azt mondta: „Tanulhatnál Gábortól!” De én nem akartam olyan lenni, mint ő. Főleg azután nem, hogy egyetlen éjszaka alatt mindent tönkretett.

Azon az estén Gábor egy buliból jött haza részegen. Apánk akkor már hónapok óta munkanélküli volt, anyánk két műszakban dolgozott a pékségben. A családunk anyagi helyzete ingatag volt, minden forint számított. Gábor azonban elvitte a nagymama aranyláncát – azt, amit nekem ígértek érettségi ajándéknak –, és eladta egy zálogházban. Amikor kiderült, mindent tagadott. Engem vádolt meg.

A szüleim hittek neki. Én pedig ott álltam tizenhét évesen, összetörve, megalázva, és nem értettem, hogyan lehet ilyen kegyetlen az, akit egész életemben csodáltam. Azóta nem beszéltünk. Gábor eltűnt Budapestre, én pedig maradtam vidéken, gondoskodtam anyáról és apáról, amikor azok végre rájöttek az igazságra – de akkor már késő volt.

Most pedig itt állt előttem. Ugyanaz a magabiztos mosoly volt az arcán, de a szeme alatt sötét karikák húzódtak.

– Csak egy éjszakára maradnék – mondta halkan. – Nincs hova mennem.

Becsuktam mögötte az ajtót. A lakásban csend volt; csak a hűtő zúgása hallatszott.

– Miért pont most? – kérdeztem végül.

– Mert nincs másom – felelte. – És mert… szeretném jóvátenni.

Felnevettem. Keserűen, ahogy csak az tud nevetni, akit már túl sokszor bántottak.

– Jóvátenni? Tíz év után? Amikor mindent rám kentél? Amikor miattad anyám hónapokig nem nézett a szemembe?

Gábor lehajtotta a fejét.

– Tudom. Nem várhatom el tőled, hogy megbocsáss. De legalább hadd mondjam el az igazat.

Leültünk a konyhaasztalhoz. A villany sárga fénye alatt Gábor keze remegett.

– Akkoriban… nagyon el voltam veszve – kezdte. – Azt hittem, mindent megúszhatok. De amikor láttam, hogy rád terelik a gyanút… féltem. Gyáva voltam. Nem mertem bevallani.

– És most? Most már mersz? – kérdeztem dühösen.

– Most már nincs mit veszítenem – suttogta.

A csend szinte fojtogató volt. Eszembe jutottak azok az évek: ahogy apám rám ordított, hogy „hazug vagy”, ahogy anyám sírt miattam, ahogy az osztálytársaim kibeszéltek a hátam mögött. Mindezt Gábor miatt.

– Mit akarsz tőlem? – kérdeztem végül.

– Csak egy esélyt… hogy bebizonyítsam: megváltoztam.

Aznap este nem aludtam. Hallottam, ahogy Gábor forgolódik a kanapén. Másnap reggel kávét főztem neki. Szótlanul ültünk egymással szemben.

A napok teltek. Gábor segített a ház körül: bevásárolt, főzött, még a kertet is rendbe tette. Anyánk néha felhívott; nem mondtam el neki, hogy Gábor nálam van. Nem tudtam volna megmagyarázni.

Egy este Gábor elővette egy borítékot.

– Ez minden pénzem – mondta. – Nem sok, de szeretném visszaadni azt, amit elvettem.

Nem vettem el tőle. Csak néztem rá: egy megtört embert láttam magam előtt, nem azt a régi nagyképű bátyot.

– Nem pénz kell nekem – mondtam halkan. – Hanem az igazság.

Pár nappal később Gábor felhívta anyánkat hangosbeszélőn keresztül.

– Anya… szeretnék valamit bevallani – kezdte remegő hangon.

Anyánk sírt a vonal túlsó végén. Évek óta cipelte ezt a terhet ő is; most végre kimondatott az igazság.

Aznap este Gábor összepakolt.

– Elmegyek Pestre dolgozni – mondta. – De ha egyszer úgy érzed… hogy tudsz nekem bocsátani… itt leszek.

Az ajtóban megöleltük egymást. Nem volt könnyű; minden mozdulatban ott volt a múlt súlya.

Most itt ülök a konyhaasztal mellett, nézem az esőt az ablakon túl, és azon gondolkodom: tényleg képes vagyok-e megbocsátani annak, aki egyszer már összetörte a bizalmamat? Vagy vannak sebek, amik sosem gyógyulnak be igazán?

Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bocsátani egy ilyen árulást? Várom a véleményeteket.