„Anyu, elválok” – Amikor a lányom kisgyerekkel és titkokkal tért vissza hozzánk

– Dóra, miért nem szóltál előre? – kérdeztem remegő hangon, miközben az ajtóban álltam, pizsamában, a férjem, Laci mögöttem. A lányom ott állt a küszöbön, karján a kétéves kislányával, Emmával, és egy hatalmas bőrönddel. Az arca sápadt volt, a szemei karikásak.

– Anya, ne haragudj… csak… nem tudtam máshova menni – suttogta, és a könnyei végigfolytak az arcán.

Laci szó nélkül átvette tőle a bőröndöt, én pedig átöleltem őket mindkettőjüket. A nappaliban leültünk. Emma azonnal elaludt a kanapén, Dóra pedig csak ült némán, néha ránk pillantott.

– Mi történt? – kérdeztem végül halkan.

– Elválok – mondta Dóra. – Alexnek… más nője van. Már hónapok óta.

A szívem összeszorult. Tudtam, hogy az utóbbi időben sokat veszekedtek, de azt hittem, csak a fiatal házasok szokásos problémái. Dóra mindig is büszke volt, sosem panaszkodott igazán.

– És most mit tervezel? – kérdezte Laci csendesen.

– Nem tudom… csak pihenni akarok egy kicsit. Aztán majd keresek albérletet. Nem akarok zavarni titeket.

– Ne butáskodj! Ez az otthonod is – mondtam határozottan.

Az első napokban Dóra csak aludt vagy Emmával foglalkozott. Próbáltam segíteni neki, de éreztem, hogy valami nincs rendben. Egy este hallottam, ahogy a fürdőben halkan sír. Másnap reggel sápadtan jött ki a szobából.

– Dóra, mi van veled? – kérdeztem aggódva.

– Semmi… csak fáradt vagyok – felelte gyorsan.

De anyai szívem megérezte: valami nagyobb baj van. Egyik este, amikor Emma már aludt, leültem mellé a konyhában.

– Kislányom, kérlek… mondd el, mi nyomja a lelkedet! – fogtam meg a kezét.

Dóra sokáig hallgatott. Aztán halkan megszólalt:

– Anya… terhes vagyok. Megint.

Elakadt a lélegzetem.

– És Alex tudja?

Megrázta a fejét.

– Nem mondtam el neki. Nem tudom, mit csináljak. Félek… ha megtudja, talán vissza akar venni csak ezért. Vagy még jobban meggyűlöl. Vagy azt hiszi, csapdába akarom ejteni… Nem akarom ezt az egészet újra átélni.

Némán ültem mellette. Egyszerre éreztem dühöt Alex iránt és fájdalmat Dóráért. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen? Hogy hagyhatja magára a családját?

Másnap reggel Laci is megtudta a hírt. Csak annyit mondott:

– Bármit döntesz, melletted állunk.

Azonban Dóra egyre zárkózottabb lett. Egyik este hallottam, ahogy telefonon beszél valakivel:

– Nem tudom még… lehet, hogy el sem mondom neki soha… Igen, tudom, hogy joga lenne tudni… De félek tőle… Igen, anyámék sem értik…

Másnap reggel összevesztünk.

– Dóra! Nem tarthatod titokban örökké! Ez nem csak rólad szól! – kiabáltam rá kétségbeesetten.

– Anya! Te nem érted! Te sosem voltál ilyen helyzetben! – vágta vissza könnyek között.

– Dehogy nem! Amikor apáddal voltunk válságban, én is féltem! De mindig őszinték voltunk egymáshoz!

– Ez más! Alex már rég elhagyott minket! Csak papíron vagyunk házasok! Nem akarom visszakönyörögni magam hozzá egy gyerekkel!

Napokig alig beszéltünk egymással. Emma is érezte a feszültséget: egyre nyugtalanabb lett éjszakánként.

Egyik délután váratlanul Alex jelent meg az ajtóban. Zavartan állt ott, kezében egy plüssmackóval.

– Beszélhetek Dórával? – kérdezte halkan.

Dóra először nemet akart mondani, de végül beengedte. A nappaliban ültek le beszélgetni. Hallottam néha felemelt hangokat:

– Miért nem szóltál? – kérdezte Alex.

– Mert már nem tartozol rám! – vágta rá Dóra.

– De Emma az én lányom is! És… ha van még valami… jogom van tudni!

Dóra sírva fakadt:

– Terhes vagyok! Boldog vagy most?

Alex először csak ült döbbenten. Aztán felállt és kiment az ajtón szó nélkül.

Dóra egész este zokogott. Éjszaka mellé feküdtem az ágyba és simogattam a haját.

– Anya… most mindent elrontottam? – suttogta.

Nem tudtam mit mondani. Csak öleltem őt némán.

Azóta hetek teltek el. Alex néha felhívja Emmát videón keresztül, de Dórával alig beszélnek. A válóper folyamatban van. Dóra még mindig nálunk lakik; néha azt érzem, mintha újra kislány lenne: félénk, elveszett és tele kétségekkel.

Minden nap azon gondolkodom: vajon jól tettük-e, hogy mindent elmondtunk? Vagy jobb lett volna hallgatni? Meddig lehet titkolni egy ilyen fontos dolgot? És vajon mi lesz most velünk?

„Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bocsátani egy ilyen árulást? És vajon tényleg jobb néha hallgatni?”