„A férjem halála után találtam egy levelet a nevemmel – amit benne olvastam, mindent megváltoztatott”

– Miért nem mondtad el nekem soha? – suttogtam a sötét szobában, miközben a kezem remegett a boríték felett. A temetés utáni este volt, mindenki hazament már, csak én maradtam itt ebben a túl nagy házban, ahol minden tárgy, minden szag, minden árnyék őt idézte. A férjem, Gábor, mindig is csendes ember volt. Nem szerette a felhajtást, a nagy szavakat. A temetés is ilyen volt: szűk körben, csak a legközelebbi családtagokkal. Anyám sírt, az öcsém zavartan toporgott, de én csak álltam ott, mintha valaki más életét nézném kívülről.

Aznap este nem tudtam aludni. A hálószobában minden olyan volt, mintha bármelyik pillanatban visszajöhetne: a pizsamája a széken, a könyve az éjjeliszekrényen. Elindultam a lakásban, mint egy árnyék. A dolgozószobájában is jártam – ott mindig rend volt. Egy fiók azonban nehezen nyílt ki. Amikor végre sikerült kihúznom, egyetlen borítékot találtam benne. A nevem volt ráírva: „Juditnak”.

Leültem az íróasztalhoz. A kezem remegett, ahogy kibontottam. Gábor kézírása volt benne – ismerős, mégis most idegennek tűnt.

„Drága Judit!
Ha ezt olvasod, már nem vagyok veled. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod az igazságot. Évek óta hordozom magamban ezt a titkot, és nem voltam elég bátor ahhoz, hogy elmondjam neked szemtől szembe. De most már nem akarom tovább cipelni ezt a terhet.

Tudnod kell, hogy van egy lányom. Mielőtt megismertelek volna, volt egy kapcsolatom egy nővel – Eszternek hívták. Ő sosem mondta el nekem, hogy gyermeket vár tőlem. Csak évekkel később tudtam meg, amikor már veled éltem együtt. Próbáltam felvenni vele a kapcsolatot, de ő nem akarta, hogy részt vegyek a lány életében. Mégis minden évben küldtem neki pénzt titokban, hogy segítsem őket.

Nem akartalak megbántani vagy elveszíteni téged. Szeretlek téged és csak téged szeretlek igazán. De úgy érzem, jogod van tudni az igazságot.
Bocsáss meg nekem.
Gábor”

A levél kiesett a kezemből. Úgy éreztem magam, mintha valaki kirántotta volna alólam a talajt. Gábor titka mindent megváltoztatott. Az egész ház hirtelen idegenné vált számomra – mintha sosem ismertem volna igazán azt az embert, akivel húsz évig éltem együtt.

Másnap reggel anyám hívott.
– Hogy vagy kicsim? – kérdezte aggódó hangon.
– Nem tudom… – suttogtam. – Anyu… ha valaki egész életében hazudott neked… te mit tennél?
– Juditka… mindenki követ el hibákat. De ha szeretted őt…
– Szerettem – vágtam közbe dühösen –, de most úgy érzem, mintha minden hazugság lett volna!

Napokig nem tudtam mit kezdeni magammal. A levél ott feküdt az asztalon, mintha vádolna engem is. Próbáltam visszaemlékezni: voltak-e jelek? Volt-e valami furcsa Gábor viselkedésében? De semmi konkrétum nem jutott eszembe – csak az a néha távoli tekintet, amikor azt hittem, a munkáján gondolkodik.

Aztán egy este becsöngettek hozzám. Egy fiatal nő állt az ajtóban – hosszú barna haja volt és olyan szemei, mint Gábornak.
– Judit vagyok… – mondta bizonytalanul.
– Én is – feleltem zavartan.
– Tudom… Az anyukám mondta el… hogy meghalt az apám… és hogy te vagy a felesége.

Ott álltunk egymással szemben két idegenként, akiket összeköt egy halott férfi titka.
– Bejössz? – kérdeztem végül.

Leültünk a nappaliban. Ő idegesen babrálta a táskáját.
– Nem akarok semmit… csak látni akartalak – mondta halkan.
– Hogy hívnak?
– Anna vagyok.

Sokáig hallgattunk. Próbáltam elképzelni Gábort fiatalabb korában – milyen lehetett Eszterrel? Milyen lehetett apának lenni titokban?
– Haragszol rám? – kérdezte Anna halkan.
– Nem rád haragszom… csak nem értem az egészet – válaszoltam őszintén.

Aznap este Anna elment. De utána napokig csak rá tudtam gondolni. Vajon most mi lesz? Hogyan lehet feldolgozni azt, hogy az ember egész élete más volt, mint hitte? Vajon képes leszek-e valaha megbocsátani Gábornak?

Azóta is minden reggel felébredek és először arra gondolok: vajon hányan élnek még így titkokkal egymás mellett? És vajon tényleg jobb-e tudni az igazságot… vagy néha jobb lett volna nem tudni semmit?

Mit gondoltok? Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bocsátani egy ekkora titkot?