Sikoly a Gellért-hegyen: Az éjszaka, ami mindent megváltoztatott
– Ne menj oda, Bence! – kiáltotta utánam anyám a telefonban, miközben a szél vadul cibálta a kabátomat. De már túl késő volt. A Gellért-hegy sötét, kanyargós ösvényein futottam lefelé, amikor az a sikoly átszúrta az éjszakát. Egy női hang volt, tele félelemmel és fájdalommal. Megálltam, a szívem úgy vert, mintha ki akarna ugrani a mellkasomból. Vajon csak képzelődöm? Vagy tényleg történt valami?
A villámok fényében megláttam egy alakot a bokrok között. Közelebb mentem, és akkor ismertem fel: Anna volt az, a húgom. A ruhája szakadt volt, az arca könnyes.
– Bence… – suttogta remegve. – Segíts… kérlek…
Letérdeltem mellé, átöleltem, és próbáltam megnyugtatni. Közben a fejemben kavargott minden: mit keres itt ilyen időben? Mi történt vele?
– Ki bántott? – kérdeztem halkan.
Anna csak sírt, nem tudott megszólalni. Felhívtam apát, de ő csak annyit mondott: „Ne keverd bele magad! Hozd haza Annát, és felejtsd el az egészet!”
Ez volt az a pillanat, amikor először éreztem azt, hogy valami nagyon nincs rendben a családunkban. Hazafelé menet Anna csak annyit mondott: „Nem mondhatom el… különben mindent elveszítek.”
Aznap este nem aludtam. Hallgattam, ahogy Anna sír a szobájában, anyám pedig csendben járkált fel-alá a folyosón. Apám bezárkózott a dolgozószobába, mintha semmi sem történt volna.
Másnap reggel Anna eltűnt. Egy cetlit hagyott az asztalon: „Ne keressetek.”
Anyám összeomlott. Apám dühösen csapta be maga mögött az ajtót. Én pedig ott maradtam egyedül a kérdéseimmel: Mi történt Annával? Miért fél ennyire? És miért akarja apám eltussolni az egészet?
Elkezdtem kutatni. Először Annának írtam üzeneteket, de nem válaszolt. Aztán beszéltem a barátnőivel – Dórával és Katával –, akik csak annyit mondtak: „Anna mostanában nagyon furcsa volt. Mintha valamitől rettegett volna.”
Egyik este Dóra felhívott.
– Bence, találkoznunk kell – mondta idegesen.
A Margit-szigeten találkoztunk. Dóra remegő kézzel adott át egy naplót.
– Ezt Anna adta nekem pár napja. Azt mondta, ha bármi történik vele, adjam oda neked.
Hazamentem, és egész éjjel olvastam Anna naplóját. A sorok között ott volt minden félelem, minden titok: Anna hónapok óta zsarolás áldozata volt. Valaki fenyegette őt – és engem is –, hogy ha beszélünk róla, tönkreteszi a családunkat.
A napló végén egy név állt: „Gábor.”
Elszorult a torkom. Gábor apám legjobb barátja volt, gyerekkorom óta ismertem. Hányszor vacsoráztunk együtt! Hányszor nevettünk együtt! És most ő bántotta Annát?
Összeszedtem minden bátorságomat, és szembesítettem apámat.
– Tudod, mi történt Annával? – kérdeztem tőle remegő hangon.
Apám arca elsápadt.
– Nem tudod, mit beszélsz – mondta halkan.
– De tudom! Gábor bántotta őt! És te tudtad! Miért nem tettél semmit?
Apám leült, fejét a kezébe temette.
– Nem akartam tönkretenni a családot… Gábor segített nekem régen… tartozom neki…
A düh és a csalódás egyszerre öntött el. Hogy lehet fontosabb egy régi tartozás vagy barátság a saját lányánál?
Feljelentést tettem Gábor ellen. Apám kitagadott. Anyám sírva könyörgött, hogy ne tegyem ezt velük. De én már nem tudtam másképp dönteni.
Hetekig tartott a nyomozás. Anna végül előkerült – vidéken bujkált egy barátnőjénél. A rendőrség előtt mindent elmondott.
A családunk széthullott. Apám elköltözött, anyám depressziós lett, Anna hónapokig terápiára járt. Én is elvesztettem mindent: az otthonomat, a bizalmamat a szüleimben – de legalább Annát megmentettem.
Azóta is gyakran álmodom arról az éjszakáról a Gellért-hegyen. Vajon jól döntöttem? Megérte feláldozni mindent az igazságért? Vagy lehetett volna másképp is? Ti mit tettetek volna a helyemben?