„Nem bírom tovább: amikor a férjem inkább az anyját választotta helyettem” – Egy magyar feleség vallomása

– Gábor, ezt így nem lehet tovább! – kiáltottam, miközben a konyhapultnak támaszkodva próbáltam visszatartani a könnyeimet. Az anyóspapucsok ott hevertek a bejáratnál, mintha csak emlékeztetni akarnának: ez sosem lesz igazán az én otthonom.

Gábor a nappaliban ült, a tévét bámulta, mintha semmit sem hallott volna abból, amit mondtam. – Ne kezdjük megint, Réka – sóhajtott fel, de a hangjában nem volt semmi együttérzés. – Anyámnak szüksége van rám. Nem hagyhatom magára.

– És nekem? Nekem nincs rád szükségem? – kérdeztem remegő hangon. A hangom visszhangzott a csendes lakásban, ahol minden bútor, minden kép az anyósa ízlését tükrözte. A falon ott lógott Gábor gyerekkori fotója, mellette az anyja fiatalon, karján a kisfiával. Én csak egy idegen vagyok ebben a történetben.

Az egész ott kezdődött, amikor Gábor apja meghalt két éve. Az anyósa, Ilona néni, teljesen összetört. Gábor pedig – ahogy mindig is tette – mindent félretett érte. Akkor még megértettem. De most már eltelt két év. Mi is házasok vagyunk, nekünk is járna egy kis önállóság.

– Nem arról van szó, hogy nem szeretem anyámat – mondtam halkan –, de én is szeretnék végre otthon lenni valahol. Együtt veled. Ketten.

Gábor felállt, és odajött hozzám. Megfogta a kezem, de a szorítása inkább volt bocsánatkérő, mint szeretetteljes. – Réka, te is tudod, hogy anyám egyedül nem boldogulna. Ki vinné el orvoshoz? Ki segítene neki bevásárolni? Te is látod, mennyire magányos.

– És én? Én nem vagyok magányos ebben a házban? – kérdeztem vissza. – Sosem beszélgetünk már kettesben. Minden este együtt vacsorázunk vele, minden hétvégén ő diktálja a programot. Nem így képzeltem el az életünket.

Aznap este nem szóltunk egymáshoz lefekvés előtt. Gábor a kanapén aludt, én pedig órákig forgolódtam az ágyban. Az ablakon át beszűrődött a szomszéd kutya ugatása és Ilona néni horkolása a másik szobából.

Másnap reggel Ilona néni már a konyhában sürgölődött. – Jó reggelt, Réka! Készítettem neked is teát – mondta kedvesen, de éreztem a hangjában valami kimondatlan feszültséget.

– Köszönöm – feleltem fáradtan.

– Tudom ám, hogy tegnap veszekedtetek Gáborral – jegyezte meg halkan. – De hát ő az én fiam… Nem akarom elvenni tőled, de nekem csak ő maradt.

Nem tudtam mit mondani. Vajon tényleg önző vagyok? Vagy csak egyszerűen jogom lenne végre saját életet élni?

A munkahelyemen is egyre nehezebben koncentráltam. A kolléganőm, Zsuzsa egyszer félrehívott: – Réka, minden rendben otthon? Olyan feszült vagy mostanában.

– Nem igazán… – sóhajtottam. – Mintha nem is lenne saját életem. Minden Gábor anyja körül forog.

Zsuzsa csak bólogatott. – Nálunk is volt ilyen időszak. De nálunk végül sikerült különköltözni. Tudod, néha muszáj meghúzni a határt.

Hazafelé menet azon gondolkodtam: vajon képes lennék meghúzni ezt a határt? Vagy örökre ebben az árnyékban kell élnem?

Aznap este újra próbáltam beszélni Gáborral.

– Figyelj rám! – mondtam határozottan. – Szeretlek, de így nem tudom tovább csinálni. Vagy találunk egy megoldást, vagy… vagy én megyek el innen.

Gábor arca elsápadt. – Ezt nem gondolhatod komolyan!

– De igen! – kiáltottam rá. – Nem akarok választani közted és közte! De ha muszáj, akkor magamat választom.

Csend lett köztünk. Ilona néni ekkor lépett be a konyhába.

– Mi történik itt? – kérdezte aggódva.

– Semmi baj, anya – mondta Gábor gyorsan.

De én már nem bírtam tovább. Felkaptam a kabátomat és kiszaladtam az ajtón.

A parkban ültem le egy padra és sírtam. Vajon tényleg ilyen nehéz felnőttként leválni a szülőkről Magyarországon? Miért érzem úgy, hogy mindenki engem hibáztat majd?

Késő este mentem haza. Gábor várt rám az előszobában.

– Sajnálom… Nem akartam, hogy idáig fajuljon – mondta halkan.

– Akkor dönts végre! – kérleltem utoljára.

Másnap reggel Gábor közölte: „Nem tudom elhagyni anyámat.”

Összepakoltam pár ruhát és Zsuzsánál aludtam aznap éjjel.

Most itt ülök egy idegen kanapén és azon gondolkodom: vajon tényleg önző vagyok? Vagy csak végre jogot formáltam a saját boldogságomra? Ti mit tennétek a helyemben?