Két Apa Árnyékában: Egy Lány Döntése az Esküvője Előestéjén
– Nem hiszem el, hogy ezt most kell eldöntenem! – kiáltottam fel, miközben a fürdőszobatükörbe bámultam. A hajam már félig feltűzve, a sminkes holnap reggel jön, de én most semmi másra nem tudok gondolni, csak arra a kérdésre, amit egész nap kerülgettem: ki kísérjen az oltárhoz holnap? Az apám, aki vér szerint hozzám tartozik, vagy Laci, aki tizenkét éves korom óta minden nap ott volt mellettem?
Anyám hangja szűrődött be a nappaliból. – Zsófi, kérlek, gyere ki! Beszélnünk kell! – A hangja remegett, mintha ő is ugyanúgy szenvedne ettől az egésztől, mint én. Kiléptem a fürdőből, és ott állt mindkét férfi: apám, Tamás, akit öt éve nem láttam, és Laci, aki mindig is az apám volt, még ha nem is ő adott életet nekem.
– Zsófi – kezdte Tamás halkan –, tudom, hogy sok mindent elrontottam. De szeretném, ha tudnád, hogy mindig is szerettelek. Csak… nem tudtam jól kimutatni.
Laci csak állt mellettem, keze ökölbe szorult. – Nem akarok versenyezni – mondta halkan. – De én voltam ott minden szülői értekezleten, minden lázas éjszakánál. Nem akarom elvenni tőle ezt a pillanatot, de… – elakadt a hangja.
Anyám közben sírni kezdett. – Nem lehetne mindketten? – kérdezte reménykedve.
– Ez nem így működik! – csattant fel Tamás. – Egy apa van!
– És hol voltál te tizenkét éves korom óta? – törtem ki én is. – Hol voltál, amikor először csalódtam egy fiúban? Amikor lebetegedtem az érettségi előtt? Amikor Laci ott ült velem a kórházban?
Tamás arca megkeményedett. – Tudod jól, hogy anyáddal nem volt egyszerű. De most itt vagyok. És szeretném jóvátenni.
A szobában fojtogató lett a csend. Laci rám nézett, szemében fájdalom és büszkeség keveredett. – Nekem már az is elég, ha boldog vagy – mondta végül. – Nem kell semmi más.
Az este hátralévő részében mindenki külön szobába vonult. Én az ágyamon ültem, a menyasszonyi ruhám ott lógott az ajtón. Vajon mit jelent az igazi apa? A vér számít vagy az együtt töltött idő? Eszembe jutottak gyerekkori emlékeim: Tamás hangja a telefonban karácsonykor, Laci ölelése egy-egy rossz nap után.
Éjfél körül halk kopogás zavart meg. Anyám ült le mellém.
– Tudom, hogy nehéz. De ez a te napod. Ne mások miatt dönts! – simogatta meg a kezem.
– De ha választok, valakit biztosan megbántok… – suttogtam.
– Lehet, hogy most fájni fog nekik. De ha őszinte vagy magadhoz, később mindketten megértik majd.
Nem aludtam sokat az éjjel. Hajnalban kimentem a kertbe. A hajnali pára csípte az arcomat. Laci ott ült a padon.
– Nem tudok aludni – mondtam neki.
– Én sem – mosolygott fáradtan. – Tudod… amikor először találkoztunk, azt hittem, sosem fogsz elfogadni. De aztán egyszer csak elkezdtél apának hívni. Az volt életem legszebb napja.
Könnyek szöktek a szemembe.
– Szeretlek, Laci.
– Én is téged, kislányom.
Aztán Tamás jött ki utánunk. Zavartan állt meg előttem.
– Zsófi… ha úgy döntesz, hogy nem engem választasz… akkor is szeretlek. És remélem, egyszer megbocsátasz nekem.
A nap felkeltével végre döntöttem. Mindkettőjüket magam mellé hívtam.
– Nem tudok választani köztetek. Mindketten részei vagytok annak, aki vagyok. Kérlek… kísérjetek mindketten!
Először döbbent csend lett úrrá rajtuk, majd Laci bólintott, Tamás pedig könnyes szemmel átölelt.
Az oltárhoz vezető úton mindkét apám fogta a kezem. A vendégek meglepődtek ugyan, de én végre nyugodt voltam. Mert rájöttem: családot nem csak a vér köt össze.
Vajon hányan éreztétek már úgy, hogy két világ között kell választanotok? Ti mit tettetek volna a helyemben?