„Kell-e, hogy a volt anyósom lássa a lányomat?” – Egy anya őszinte vallomása hűségről, fájdalomról és nehéz döntésekről
– Anya, ki ez a néni? – kérdezte Lili, miközben a nappali közepén állt, kezében az új plüssmackóval. A szobában még mindig ott lebegett az édes sütemények illata, de valahogy minden megfagyott abban a pillanatban.
Ilona néni – akit valaha anyósomnak hívtam – ott állt az ajtóban, kabátját szorongatva, szemében könnyekkel. A hangja remegett, amikor megszólalt:
– Boldog születésnapot, kicsi Lili! Hoztam neked valamit…
A szívem összeszorult. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek vagy sírjak. Gábor, a volt férjem, Lili apja, meg sem jelent. Egy üzenetet sem küldött. Ilona néni viszont eljött. Egyedül. És én ott álltam, két tűz között: vajon helyes-e beengednem őt az életünkbe? Vagy csak újabb fájdalmat okozok magamnak?
Az elmúlt két évben minden nap harcoltam magammal. Amikor Gábor elhagyott minket – egy másik nő miatt –, azt hittem, soha többé nem akarok találkozni sem vele, sem a családjával. Az első hónapokban Ilona néni is eltűnt. Aztán egyszer csak felhívott: „Szeretném látni Lilit. Hiányzik.”
Akkor nemet mondtam. Dühös voltam mindenkire. Úgy éreztem, mindenki cserbenhagyott. De most, ahogy ott állt előttem, megtörten és mégis reménnyel a szemében, nem tudtam elutasítani.
– Gyere be – mondtam halkan.
Leültünk a kanapéra. Lili izgatottan bontogatta az ajándékot. Ilona néni nézte őt, mintha minden pillanatot örökre el akarna raktározni.
– Annyira sajnálom… – kezdte halkan. – Tudom, hogy Gábor…
– Nem kell erről beszélni – vágtam közbe gyorsan. Nem akartam újra átélni mindazt.
– De muszáj elmondanom… Én nem akartam, hogy így legyen. Szeretem Lilit. Ő az unokám…
A hangja elcsuklott. Láttam rajta az őszinte fájdalmat. De bennem is ott volt a harag: miért csak most? Miért nem állt mellém akkor?
Lili közben odaszaladt hozzám.
– Anya, nézd! Maci! – kiáltotta boldogan.
Elmosolyodtam, de belül sírtam. Vajon mi lenne jobb Lilinek? Ha elvágom tőle az apai nagymamáját? Vagy ha hagyom, hogy szeresse őt valaki, aki legalább próbál jelen lenni?
Az este végén Ilona néni felállt.
– Köszönöm, hogy beengedtél – mondta halkan. – Ha úgy gondolod… szívesen jönnék máskor is. Csak ha te is akarod.
Nem válaszoltam azonnal. Csak bólintottam.
Miután elment, Lili odabújt hozzám.
– Anya, jön még a néni? – kérdezte álmosan.
– Nem tudom, kicsim… – suttogtam.
Aznap este sokáig forgolódtam az ágyban. Eszembe jutottak a régi családi ebédek Gáboréknál: Ilona néni mindig sütött valami finomat, Lili pedig kacagva futkározott az udvaron. Aztán minden darabokra hullott.
Másnap reggel felhívott Gábor.
– Hallottam, hogy anyám ott volt nálatok…
A hangja fáradt volt és közömbös.
– Igen. Elhozta Lilinek az ajándékát.
– Remélem, nem zavart túlzottan…
– Nem zavart – feleltem ridegen. – De te hol voltál?
Csend lett a vonalban.
– Sajnálom… Elfelejtettem…
Ez volt minden magyarázat.
Letettem a telefont. Dühös voltam rá, de még inkább magamra: miért várok még mindig tőle bármit is?
A következő hetekben Ilona néni többször is hívott. Néha csak érdeklődött Lili felől, máskor azt kérdezte, elvihetné-e sétálni vagy játszótérre. Minden alkalommal újra és újra átgondoltam: vajon jót teszek-e ezzel Lilinek? Vagy csak összezavarom?
Egyik délután Lili odajött hozzám:
– Anya, szeretem azt a nénit. Olyan finom sütit hozott!
Elmosolyodtam.
– Tudod, ő apukád anyukája…
– Akkor ő is család? – kérdezte nagy szemekkel.
Megszorítottam a kezét.
– Igen, kicsim… valahol igen.
De bennem továbbra is ott motoszkált a félelem: mi lesz, ha egyszer Ilona néni is eltűnik? Ha Lili megszereti őt, aztán újra csalódnia kell? Vagy épp ellenkezőleg: talán pont rá van szüksége ahhoz, hogy ne érezze magát teljesen elhagyatottnak?
Egy este Ilona néni levelet hagyott nekünk az ajtóban:
„Drága Lili! Nagyon szeretlek téged. Mindig itt leszek neked, ha szükséged van rám. Szeretettel: Ilona mama.”
Elolvastam a levelet Lilinek. Ő csak annyit mondott:
– Akkor biztosan szeret engem.
És én ott álltam könnyes szemmel, és csak egyetlen kérdés visszhangzott bennem újra és újra:
Vajon képes vagyok félretenni a saját fájdalmamat azért, hogy a lányom boldogabb lehessen? Ti mit tennétek az én helyemben?