Az exem árnyékában: Hogyan mentettük meg a szerelmünket Zolival, amikor mindenki ellenünk volt

– Nem hiszem el, hogy ezt megint megcsinálta! – csattantam fel, miközben a konyhapultnak támaszkodva próbáltam visszatartani a könnyeimet. Zoli csak némán állt az ajtóban, kezében a telefonjával, amiről az imént olvasta fel az üzenetet. „Ha ma este is nálad alszik a gyerek, többet nem engedem, hogy lássa!” – írta Ágnes, a volt felesége.

Ez már a sokadik ilyen üzenet volt. Amióta Zolival együtt vagyunk, Ágnes mindent megtett, hogy ellehetetlenítse a kapcsolatunkat. Eleinte azt hittem, csak idő kell neki, hogy elfogadja: Zoli továbblépett. De ahogy telt az idő, egyre kegyetlenebb lett. A legrosszabb az volt, hogy a kislányukat, Lucát is belerángatta ebbe az egészbe.

Az első találkozásunk Zolival egyébként teljesen hétköznapi volt. A bátyám albérletet adott ki neki, én pedig épp a lakbért mentem beszedni. Zoli akkor épp egy bögre teával kínált meg, és valahogy azonnal megtaláltuk a közös hangot. Mindketten szerettük a régi magyar filmeket, és ugyanúgy utáltuk a hétfő reggeleket. Egy hónap múlva már randiztunk.

A gondok akkor kezdődtek, amikor először találkoztam Lucával. Egy szombat délután volt, sütöttünk-főztünk együtt, és minden olyan természetesnek tűnt. De aztán Ágnes felhívta Zolit, és a telefonbeszélgetés után minden megváltozott. Luca hirtelen visszahúzódó lett, és azt mondta: „Anya szerint te nem szereted apát igazán.”

Ott álltam egy hatéves kislány előtt, akinek fogalma sem volt arról, milyen játszmák zajlanak körülötte. Próbáltam kedves lenni hozzá, de éreztem, hogy minden mozdulatomat figyeli – mintha vizsgáztatna.

A családom sem könnyítette meg a helyzetet. Anyám szerint „elvált férfival csak baj van”, apám pedig csak annyit mondott: „Vigyázz magadra, Dóri.” A bátyám viszont kiállt mellettünk – talán mert ő is látta, mennyire szeretjük egymást.

Egyik este Zoli későn ért haza. Fáradtan rogyott le mellém a kanapéra.
– Ágnes megint ügyvédhez ment – mondta halkan. – Azt akarja elérni, hogy csak kéthetente láthassam Lucát.
– És mit mondott az ügyvéd?
– Hogy ha bizonyítani tudja, hogy rossz hatással vagy rá… – elcsuklott a hangja.

Akkor éreztem először igazán: lehet, hogy miattam veszíti el a lányát. Gyötört a bűntudat. Éjszakákon át forgolódtam az ágyban. Vajon tényleg én vagyok az oka mindennek? Vajon jobb lenne mindenkinek, ha kilépnék ebből az egészből?

De Zoli nem hagyta, hogy feladjam.
– Dóri, én veled akarok lenni. Nem érdekel Ágnes játszmája. Ha most meghátrálunk, sosem lesz vége.

A következő hetekben próbáltunk minél több közös programot szervezni Lucával. Elmentünk állatkertbe, sütöttünk palacsintát, sőt még egy közös társasjáték-estet is tartottunk. Lassan-lassan Luca is kezdett feloldódni mellettem. Egy este odabújt hozzám és azt suttogta: „Szeretem, amikor itt vagy.”

Ágnes azonban nem adta fel. Egyik nap váratlanul megjelent nálunk.
– Mit képzelsz magadról? – támadt nekem az ajtóban. – El akarod venni tőlem a lányomat?
– Nem akarom elvenni senkitől semmit – válaszoltam remegő hangon. – Csak szeretném, ha Luca boldog lenne.
– Boldog? – nevetett fel gúnyosan. – Amíg te itt vagy, sosem lesz az!

Zoli közbelépett.
– Elég volt! Nem engedem, hogy tovább mérgezd ezt az egészet!

Aznap este sokáig sírtam Zoli vállán. Úgy éreztem, sosem lesz vége ennek a harcnak.

A fordulat akkor jött el, amikor Luca beteg lett. Magas láza volt, és Ágnes kétségbeesetten hívott fel minket.
– Nem tudom mit csináljak! – zokogta a telefonba.
Zoli azonnal indult hozzájuk, én pedig vele mentem. Ott ültem Ágnes konyhájában, miközben együtt borogattuk Luca homlokát. Akkor először láttam Ágnest sebezhetőnek.
– Félek – vallotta be halkan. – Félek attól, hogy elveszítem őt… vagy téged.

Aznap este valami megváltozott köztünk. Nem lettünk barátnők – de legalább már nem ellenségek voltunk.

Most itt ülök Zoli mellett a kanapén, Luca pedig békésen alszik a szobájában. Néha még mindig előjönnek a régi félelmek – de már tudom: együtt minden akadályt le tudunk győzni.

Vajon tényleg lehet újrakezdeni egy ilyen vihar után? Ti mit tennétek a helyemben?