„Anyám tönkreteszi a házasságomat, de a férjem nem hisz nekem” – Egy drámai vallomás egy budapesti feleségtől

– Miért nem tudsz végre rendesen főzni, Zsófi? – csattant fel Éva néni, miközben a vasárnapi húsleves fölött állt, és gúnyosan méregette a tányéromat. A kanál remegett a kezemben, de próbáltam nem mutatni, mennyire bántanak a szavai. Gábor, a férjem, épp a nappaliban lapozgatta az újságot, mintha semmit sem hallana.

– Szerintem finom lett – próbáltam halkan védekezni.

– Persze, mert te főzted! – vágott vissza Éva néni. – De Gábor gyerekkora óta tudja, milyen az igazi húsleves. Ugye, fiam?

Gábor csak vállat vont. – Jó ez így, anya. Ne csinálj ügyet belőle.

A szívem összeszorult. Ez már a sokadik alkalom volt, hogy Éva néni beszúrt egy-egy megjegyzést, vagy éppen nyíltan kritizált. Az esküvőnk óta eltelt két évben egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy ne éreztem volna magam idegennek ebben a családban. Pedig mindent megtettem: főztem, takarítottam, próbáltam kedves lenni. De Éva néni szemében sosem voltam elég jó.

A legrosszabb mégis az volt, hogy Gábor nem állt ki mellettem. Ha szóvá tettem neki anyja viselkedését, csak legyintett.

– Ne foglalkozz vele, ilyen a természeted – mondta mindig. – Majd megszokod.

De én nem szoktam meg. Egyre inkább úgy éreztem, hogy elveszítem önmagam. Minden vasárnap délelőtt gyomorgörccsel ébredtem, mert tudtam: jön Éva néni. És minden alkalommal újabb és újabb hibát talált bennem.

Egyik este, amikor Gábor már aludt, csendben sírtam a fürdőszobában. A tükörbe néztem, és azt kérdeztem magamtól: „Miért nem vagyok elég jó? Miért nem látja Gábor, mennyire szenvedek?”

A következő héten Éva néni váratlanul beállított hozzánk hétköznap este is. Épp vacsorát készítettem.

– Hát te mit csinálsz? – kérdezte gyanakvóan.

– Rakott krumplit sütök – válaszoltam.

– Az én fiam nem szereti a száraz rakott krumplit – jelentette ki. – Majd én megmutatom, hogyan kell csinálni.

Elvette előlem a fakanalat, és úgy tett, mintha ott sem lennék. Megalázva álltam mellette, miközben ő hangosan magyarázta Gábornak:

– Látod, fiam? Így kell ezt csinálni! Nem úgy, ahogy Zsófi próbálja.

Aznap este már nem bírtam tovább. Amikor Éva néni elment, odafordultam Gáborhoz.

– Meddig fogod még hagyni, hogy így bánjon velem az anyád?

Gábor fáradtan sóhajtott.

– Túlreagálod. Csak segíteni akar.

– Segíteni? – kiáltottam fel. – Minden nap megaláz! Úgy érzem magam, mint egy cseléd! Nem látod?

Gábor csak a fejét csóválta.

– Nem akarok veszekedni – mondta halkan.

Aznap éjjel alig aludtam valamit. Másnap reggel Éva néni már ott volt nálunk, amikor felébredtem. A konyhában suttogott Gábornak:

– Nem illik hozzád ez a lány. Mindig csak panaszkodik. Egy rendes asszony nem ilyen.

Amikor beléptem a konyhába, elhallgattak. Éreztem a feszültséget a levegőben.

A munkahelyemen is egyre nehezebben koncentráltam. Kolléganőm, Judit egyszer félrehívott:

– Zsófi, minden rendben otthon? Olyan levert vagy mostanában.

Könnyek szöktek a szemembe.

– Az anyósom… mindent tönkretesz – suttogtam. – És Gábor nem hisz nekem.

Judit megszorította a kezem.

– Próbáltál már vele őszintén beszélni? Mondd el neki, mennyire fáj ez neked!

Hazafelé azon gondolkodtam: talán tényleg őszintébben kellene beszélnem Gáborral. De mi van, ha akkor is csak legyint?

Aznap este leültem mellé a kanapéra.

– Gábor… félek, hogy elveszítelek – mondtam halkan. – Az anyád miatt minden nap rosszul érzem magam ebben a házban. Szeretlek, de így nem bírom tovább.

Gábor először csak hallgatott. Aztán végre rám nézett.

– Mit akarsz tőlem? Hogy szakítsak meg minden kapcsolatot anyámmal?

– Nem ezt kérem – feleltem remegő hangon. – Csak azt szeretném, ha látnád: amit csinál velem, az fáj. És ha legalább egyszer kiállnál mellettem.

Hosszú csend következett. Végül Gábor felállt és kiment a konyhába. Egyedül maradtam a nappaliban, és úgy éreztem magam, mint egy árva gyerek.

Másnap reggel Éva néni újra ott volt nálunk. De most Gábor váratlanul megszólalt:

– Anya, kérlek… hagyd Zsófit békén! Elég volt ebből.

Éva néni döbbenten nézett rá.

– Mi van veled? Ez a lány ellened fordít!

– Nem! – mondta Gábor határozottan. – Csak szeretném végre boldognak látni a feleségemet.

Éva néni sértődötten távozott. Éreztem: valami megváltozott köztünk Gáborral. Talán először állt ki mellettem igazán.

De vajon elég lesz ez ahhoz, hogy újra bízni tudjak benne? Vajon tényleg lehet boldog házasságunk úgy, hogy az anyósom sosem fogad el engem?