Amikor a betegség feltépi a múlt sebeit: Az igazság, amit a csend eltakart

– Apa, miért sírsz? – kérdezte Lili, miközben az ölembe bújt. A konyhaasztalnál ültem, kezem remegett a bögrém körül, és úgy éreztem, mintha valaki egy hatalmas követ helyezett volna a mellkasomra. Aznap reggel már harmadik napja nem tudtam semmit Éváról, a feleségemről. Egyszerűen eltűnt. A telefonja ki volt kapcsolva, a munkahelyén sem látták, és az anyósom is csak sírva ismételgette: „Nem tudom, fiam, nem tudom…”

Azt hittem, a legrosszabb már megtörtént. De tévedtem. Lili láza nem akart lemenni, így végül elvittem a Heim Pálba. Ott, a fehér csempék között, ahol mindenki sietve suttogott és aggódott, egy orvos – Dr. Szabó – leült mellém.

– Sándor, szeretnék valamit megkérdezni… – kezdte óvatosan. – Biztos benne, hogy ön Lili vér szerinti apja?

A kérdés úgy csapott arcon, mint egy jeges szél. – Hogyhogy? Természetesen! – vágtam rá automatikusan.

– Az eredmények… – nézett rám sajnálkozva. – Olyan genetikai eltérést találtunk, ami kizárja ezt a lehetőséget.

Nem értettem. Nem akartam érteni. A világom darabokra hullott abban a pillanatban. Hazamentünk, Lili álomba sírta magát, én pedig egész éjjel Éva üzeneteit böngésztem vissza a telefonomban, hátha találok valami magyarázatot.

Másnap reggel anyósom hívott. – Sándor, beszélnünk kell. Gyere át.

A lakásukban fojtogató volt a levegő. Éva anyja remegő kézzel nyújtott át egy levelet.

„Sándor,
Tudom, hogy most gyűlölsz majd. De nem bírtam tovább hazudni. Lili nem tőled van. Egyetlen éjszaka volt csak, mielőtt hozzád mentem volna feleségül… Azt hittem, sosem derül ki. De most már nem bírom tovább ezt a terhet. Bocsáss meg nekem.”

A papír elázott a könnyeimtől. Anyósom zokogott.

– Éva mindig félt attól, hogy elveszít téged – mondta halkan. – De szerette volna, ha Lili boldog családban nő fel.

Aznap este Lili odajött hozzám.

– Apa, hol van anya?

Nem tudtam mit mondani. Csak annyit bírtam kinyögni:

– Anya most messze van, de én itt vagyok veled.

A következő hetekben mindenki próbált segíteni: barátok, szomszédok, még az óvónő is hívogatott. De én csak sodródtam az eseményekkel. Egyik este Lili újra belázasodott. A kórházban ismét Dr. Szabó fogadott.

– Sándor, szükségünk lenne a biológiai apa adataira is… Tud segíteni?

Nem tudtam semmit arról az emberről. Csak Éva tudta volna megmondani.

A munkahelyemen is egyre nehezebben ment minden. Főnököm, Gábor félrehívott:

– Sanyi, ha kell szabadság, szólj nyugodtan! De ne zárkózz el mindenkitől.

De hogyan mondhattam volna el bárkinek is? Hogy évekig hazugságban éltem? Hogy minden nap azt hittem, én vagyok Lili apja?

Egyik este Lili rajzolt nekem egy képet: hárman voltunk rajta – ő, én és Éva. A képen mindannyian mosolyogtunk.

– Ez vagyunk mi – mondta büszkén.

Akkor értettem meg: Lili számára én vagyok az apja, akármit mondanak a gének.

De a múlt árnyai nem hagytak nyugodni. Egyre többet gondoltam arra az ismeretlen férfira. Vajon tud Liliről? Vajon keresné őt? Vagy csak egy múltbeli botlás volt számára?

Egy este csöngettek. Az ajtóban egy idegen férfi állt.

– Jó estét… Kovács Péter vagyok. Évával régen… barátok voltunk. Most hallottam, hogy eltűnt… Segíthetek valamiben?

A hangja remegett. Gyanakodva néztem rá.

– Maga… maga Lili apja?

Péter lesütötte a szemét.

– Nem tudom biztosan… De Éva egyszer mondta, hogy lehet…

Leültünk beszélgetni. Elmesélte azt az egyetlen éjszakát, amikor Évával együtt voltak egy főiskolai buli után. Soha többet nem találkoztak utána komolyan.

– Ha kell, vállalom a felelősséget – mondta végül halkan.

Aznap este órákig ültem Lili ágya mellett. Néztem az arcát, ahogy békésen alszik. Vajon mi lenne vele nélkülem? Vajon Péter képes lenne apja lenni? Vagy csak én tudom igazán szeretni őt?

Azóta eltelt fél év. Éváról semmit sem tudunk. A rendőrség is csak annyit mondott: „Nincs nyoma bűncselekménynek.” Lili egészsége javult, de még mindig rendszeresen járunk kontrollra.

Péter néha meglátogat minket. Próbál közeledni Lilihez, de ő mindig hozzám bújik.

Néha azon gondolkodom: lehet-e újra bízni valakiben? Lehet-e szeretni úgy egy gyereket, hogy tudod: nem tőled származik? És vajon Lili mit érez majd, ha egyszer mindent megtud?

Ti mit tennétek a helyemben? Megmondanátok az igazat a gyereknek? Vagy inkább örökre titokban tartanátok mindent?