A szomszéd rozsdás grillsütője – Egy nyár, ami mindent megváltoztatott
– Már megint ott bámulod azt a rozsdás vackot, Zoli? – szólt oda feleségem, Ági, miközben az ablakból figyeltem Lajos bácsi udvarát. A grillsütő ott állt a diófa alatt, mintha csak engem hívogatna. Tudtam, hogy már évek óta nem használja, de valamiért nem akart megválni tőle.
– Csak elképzeltem, milyen jó lenne egy igazi kerti sütögetés – válaszoltam halkan. A gyerekek is örülnének neki, végre együtt lehetnénk a szabadban, nem csak a panelben szorongva.
Aznap este összeszedtem a bátorságomat, és átmentem Lajos bácsihoz. Az öreg éppen a muskátlikat locsolta.
– Jó estét, Lajos bácsi! – kezdtem kissé feszengve. – Látom, ott porosodik az a grillsütő… Ha esetleg már nem használja, szívesen átvenném. Persze nem ingyen!
Lajos bácsi rám nézett azokkal a szúrós, öreg szemekkel. – Zolikám, az a grillsütő még jó lesz valamire! Tudod, mit mondott mindig apám? „Aki fillért megtakarít, forintot nyer.” Nem adom el. Majd ha én úgy gondolom.
Kicsit megsértődtem. Nem értettem, miért ragaszkodik annyira ahhoz a vacakhoz. Hazamentem, és egész este csak morogtam magamban.
Másnap reggel furcsa zajokra ébredtem. Tűzoltóautók szirénáztak az utcánkban. Kirohantam az erkélyre: Lajos bácsi házából füst gomolygott. Azonnal lementem segíteni. Mire odaértem, már mindenki ott volt: szomszédok, tűzoltók, még a polgármester is.
Lajos bácsi a járdán ült, arcán könnyekkel. – Mindenem odalett… – suttogta.
A tűzoltók szerint egy zárlatos hosszabbító okozta a bajt. A ház nagy része kiégett, csak néhány bútor és… a grillsütő maradt épen az udvaron.
Aznap este az egész utca összefogott. Ki ruhát hozott, ki ételt főzött Lajos bácsinak. Én is vittem egy adag lecsót és egy régi pokrócot. Amikor átadtam neki, halkan megszólalt:
– Tudod, Zoli fiam… Most már tényleg semmim sincs azon a grillsütőn kívül. De most már azt sem bánom, ha elviszed. Csak egy dolgot bánok: hogy nem voltam elég nagylelkű, amikor még lehetett.
Megszorítottam a kezét. – Nem a grillsütő számít, Lajos bácsi. Hanem az emberség.
Aznap este sokáig nem tudtam elaludni. Eszembe jutottak gyerekkorom nyarai vidéken: amikor a szomszédok mindig segítettek egymásnak, amikor még nem számolgattuk a filléreket minden gesztus mögött.
A következő hetekben összefogtunk: felújítottuk Lajos bácsi házát. A gyerekek is segítettek: festettek, gereblyéztek. A grillsütőt végül együtt avattuk fel egy nagy közös sütögetéssel.
Azóta másképp nézek a dolgokra. Nem azon gondolkodom, mit nyerhetek vagy veszíthetek egy-egy helyzetben. Hanem azon: mit adhatok másoknak?
Vajon miért olyan nehéz néha egyszerűen csak nagylelkűnek lenni? És vajon hány lehetőséget szalasztunk el az életben csak azért, mert túl sokat számolgatunk?