A fiam beköltözött a lányomhoz – Egy barátnő majdnem mindent tönkretett, de végül rájöttünk, mi számít igazán
– Nem hiszem el, hogy ezt tényleg megteszed, Zsófi! – csattant fel a fiam, Gergő, miközben az előszobában álltunk, és a bőröndjeit pakolta. A hangja remegett az idegességtől, én pedig csak álltam ott, próbáltam nem sírni. A feleségem, Klári, a konyhában törölgette a könnyeit, miközben a lányunk, Zsófi, dacosan nézett vissza a bátyjára.
– Gergő, te is tudod, hogy csak segíteni akarok! – vágott vissza Zsófi. – Nem hagyhatom, hogy ti ketten egyedül maradjatok a babával, amikor nekem van egy üres szobám. Ez volt az egész lényege!
Az egész ott kezdődött, amikor Gergő és a felesége, Eszter megtudták, hogy kisbabájuk lesz. A lakásunkban már így is szűkösen voltunk négyen, hát még egy újszülöttel! Zsófi akkor ajánlotta fel, hogy Gergő költözzön hozzá ideiglenesen – Eszter szüleihez ment vidékre szülni, így Gergőnek jól jött volna egy kis nyugalom Budapesten a munka mellett. Mindenki örült az ötletnek. Vagyis… majdnem mindenki.
Aztán megjelent Zsófi barátnője, Dóri. Dóri mindig is kicsit irigyelte Zsófit: neki nem volt testvére, és gyakran mondogatta, hogy milyen jó lehet ilyen összetartó családban élni. De most valami megváltozott benne. Egyik este, amikor Zsófi és Gergő már együtt laktak, Dóri átjött hozzájuk. Én csak később tudtam meg, mi történt azon az estén.
– Figyelj, Zsófi – kezdte Dóri suttogva –, biztos vagy benne, hogy jó ötlet ez? Egy felnőtt férfi a lakásodban… Ráadásul a bátyád! Nem fogod megbánni? Mi lesz, ha mindenbe beleszól?
Zsófi először nevetett rajta. – Ugyan már! Gergő mindig is tiszteletben tartotta a határaimat.
– Most még – felelte Dóri. – De mi lesz két hét múlva? Vagy ha Eszter visszajön? Nem félsz attól, hogy elveszik tőled az otthonodat?
Zsófi ekkor kezdett el bizonytalankodni. Másnap reggel már feszülten szólt hozzám telefonon:
– Anya… szerinted tényleg jó ötlet volt ez? Nem akarom elveszíteni a saját életemet.
Éreztem a hangján a kétséget. Próbáltam nyugtatni:
– Kicsim, ti testvérek vagytok. Ha valami nem jó, szóljatok egymásnak! De ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak.
De Dóri szavai már befészkelték magukat Zsófi fejébe. Egyre több apróság zavarta: Gergő elfelejtette elmosogatni maga után; túl hangosan telefonált este; elfoglalta a fürdőt reggelente. Ezeket mind-mind felnagyította magában.
Egyik este aztán robbant a bomba. Zsófi hazaért munkából és látta, hogy Gergő barátokat hívott át focimeccset nézni. A nappali tele volt sörös dobozokkal és chips morzsákkal.
– Ez az én lakásom! – kiabálta Zsófi. – Nem vagyok a házvezetőtök!
Gergő megszeppent. – Bocsánat… csak gondoltam, feldobhatnánk kicsit az estét.
– Nekem nem kell ilyen buli! – vágott vissza Zsófi.
Aznap este Gergő összepakolt és hazajött hozzánk. Klárival csak néztünk egymásra: most mi lesz?
Másnap reggel Zsófi hívott sírva.
– Anya… elrontottam mindent? Csak segíteni akartam… de Dóri azt mondta…
Ekkor értettem meg igazán: nem is egymással van bajuk a gyerekeimnek, hanem azzal, hogy mennyire hagyják magukat befolyásolni mások által. Leültem velük egy vasárnap délután.
– Nézzetek egymás szemébe! – kértem őket. – Ti testvérek vagytok. Mindketten jót akartatok. De ha valami zavar titeket, beszéljetek róla egymással! Ne engedjétek, hogy kívülállók beleszóljanak abba, hogyan éltek!
Zsófi és Gergő először csak hallgattak. Aztán Gergő megszólalt:
– Sajnálom, hogy túlzásba vittem a vendégséget…
Zsófi is bólintott:
– Én is sajnálom… Nem kellett volna mindent magamban tartanom.
Végül megbeszélték: Gergő visszaköltözik Zsófihoz, de csak addig marad, amíg Eszter vissza nem jön Budapestre a babával. Megállapodtak abban is, hogy hetente leülnek beszélgetni arról, mi zavarja őket.
Dóri pedig… nos, Zsófi rájött, hogy nem minden baráti tanács aranyat ér. Azóta óvatosabb lett abban, kinek mit mond el a családjáról.
Most itt ülök a nappaliban és hallgatom, ahogy Gergő és Zsófi együtt főznek vacsorát – nevetnek és ugratják egymást. Azt hiszem, végül minden rendbe jött.
De vajon tényleg mindig tudjuk, ki akar jót nekünk? És mikor kell meghúzni a határt mások véleménye és a saját érzéseink között? Ti mit tennétek hasonló helyzetben?