A férjem zsugori: Egy házasság csapdájában – Vajon van kiút?

– Nem, Zsuzsa, nem veszünk új mosógépet! – csattant fel Gábor hangja a konyhában, miközben én a régi, nyikorgó gép előtt álltam, amely már harmadszor állt le a héten. A habzó víz lassan kúszott végig a csempén, én pedig csak néztem, ahogy a hab elnyeli a zoknikat. – De Gábor, már háromszor szereltettem meg! – próbáltam halkan érvelni. – És mennyibe került? – vágott vissza. – Felesleges pénzkidobás. Majd kézzel kimosod. Régen is így csinálták.

Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem: nem a mosógép romlott el igazán, hanem az életem. Kívülről mindenki azt hiszi, hogy tökéletes házasságban élek. Gábor jóképű, sikeres informatikus, mindig elegáns öltönyben jár dolgozni, és sosem felejti el a születésnapomat – egy szál szegfűvel mindig meglep. De azt senki sem tudja, hogy a szegfűt is a piac végéről veszi féláron, és ha vacsorázni megyünk, előre megnézi az étlapot az interneten, hogy biztosan a legolcsóbb fogást válasszam.

A barátnőim irigyelnek. – Zsuzsa, neked bezzeg minden megvan! – mondja mindig Éva. – Gábor milyen rendes, nem iszik, nem jár el esténként, nem veri el a pénzt hülyeségekre! Csak mosolygok ilyenkor. Nem tudják, hogy Gábor minden forintot számon tart. A közös bankszámlánkhoz nincs hozzáférésem. Ha veszek egy új ruhát magamnak, este kérdőre von: – Ez meg mi? Megint költekeztél? Tudod mennyit dolgozom ezért?

A legrosszabbak a családi ünnepek. Karácsonykor Gábor mindig azt mondja: – Az ajándékozás csak pénzkidobás. Inkább vegyünk valami hasznosat! Tavaly egy csomag mosóport kaptam tőle. Anyám sírva fakadt, amikor megtudta. – Lányom, ez nem élet! – suttogta nekem a konyhában. De mit tehetnék? Váljak el? Hová mennék? Van egy tízéves fiunk, Marci. Ő is érzi már a feszültséget. Egyszer hallottam, ahogy az iskolában azt mondja: – Nálunk nincs zsebpénz, apa szerint az csak elkényezteti a gyereket.

Egyik este Marci odabújt hozzám az ágyban. – Anya, miért nem veszünk soha semmit? A Petiéknek új biciklijük van… Mit mondhattam volna neki? Hogy az apja szerint minden felesleges kiadás bűn? Hogy nekem is titokban kell vennem egy csokit magamnak, ha rossz napom van?

A legfájdalmasabb az volt, amikor apám meghalt tavaly ősszel. Gábor azt mondta: – Temetésre minek virág? Úgyis elhervad. Majd viszünk egy mécsest. Akkor éreztem először igazán, hogy valami végleg eltört bennem.

Próbáltam beszélni vele erről. Egy este leültem mellé a kanapéra.
– Gábor, boldog vagy így? Nem lehetne néha egy kicsit lazábban venni az életet?
– Miért? Nem elég jó neked ez az élet? Más nők örülnének ennek! Nem érted meg, hogy mindent értetek csinálok? Hogy nektek jobb legyen?
– De mi lenne, ha egyszer csak… boldogok lennénk? Nem csak biztonságban.
– A boldogság illúzió! A biztonság az igazi érték.

Ezek után hetekig nem szólt hozzám rendesen. A házban csend volt és hideg. Éjszakánként álmatlanul forgolódtam. Vajon tényleg én vagyok a hálátlan? Tényleg túl sokat akarok?

Egy nap aztán betelt a pohár. Marci sírva jött haza az iskolából: – Anya, kinevettek, mert szakadt a cipőm… Kérlek, vegyél újat!

Elmentem egyedül a cipőboltba. Vettem neki egy közepes árú sportcipőt. Este Gábor dühösen nézett rám: – Megmondtam, hogy szólj előtte! Ez felelőtlenség!

Akkor először kiabáltam vissza:
– Elég volt! Nem vagyunk rabok! Nem akarok így élni!

Aznap éjjel Marci hozzám bújt és azt suttogta: – Anya, ugye egyszer majd boldogok leszünk?

Azóta minden nap azon gondolkodom: vajon meddig lehet így élni? Meddig lehet tűrni szeretet és szabadság nélkül? Vajon tényleg csak a pénz számít egy családban?

Ti mit tennétek a helyemben? Van kiút ebből a csapdából?