A történetem ott kezdődött, amikor befogadtam a bajba jutott unokatestvéremet, Katát. Azt hittem, a család szent, de hamarosan rá kellett jönnöm, hogy a legnagyobb fájdalmat azok okozhatják, akikhez a legközelebb állunk. Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg újra bízni – magamban és másokban is.
A nevem Zsófia, és mindig is én voltam a család békítője. De amikor az unokatestvérem, Katalin, negyedszer is hívatlanul jelent meg a karácsonyi vacsorán, eldöntöttem: elég volt. Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg kiállni magamért, még ha ezzel családi vihart is kavartam.
Sosem gondoltam volna, hogy az, akit a legközelebbinek hittem, képes lesz hátba szúrni. Amikor Zsuzsi beköltözött hozzám, azt hittem, jót teszek – de végül én lettem az áldozat. Most már csak azt kérdezem magamtól: lehet-e még bízni a családban?
