Az esküvőm napján anyám hideg tekintete égette a lelkemet. Mindig azt éreztette velem, hogy Paál nem elég jó hozzám, mert nem tudja megadni azt a fényűzést, amit ő Wilanówban megszokott. Most, amikor a kisfiunk, Kubi Down-szindrómával született, a családi szakadék még mélyebb lett.
Már az első pillanatban, amikor beléptem Gergő családjának házába, éreztem, hogy nem tartozom oda. Hiába próbáltam megfelelni, a különbségek mindig köztünk maradtak. Ez az én vallomásom a fájdalomról, reményről és arról, hogyan küzdöttem a társadalmi előítéletekkel.
A nevem Zsuzsa, és egy apró kelet-magyarországi faluban nőttem fel. Apám halála után anyám egyedül nevelt engem és a kerekesszékes bátyámat, Mátét. Egy nap, amikor az egyetlen autónk végleg felmondta a szolgálatot, kétségbeesetten kopogtam be a gazdag szomszédunkhoz, Kováts úrhoz – és ezzel örökre megváltozott az életünk.
Egy elit budapesti gimnáziumban a gazdag szülők el akarják választani gyermekeiket a kevésbé tehetős diákoktól. Én, mint sikeres, de visszahúzódó vállalkozó, nem hagyhattam, hogy a lányomat, Emesét igazságtalanság érje. Az én kiállásom azonban olyan következményekkel járt, amire senki sem számított – legfőképp én magam nem.
Egyetlen mondat a lányomtól összetörte a szívemet: úgy érzi, kevesebb náluk, mert én nem tudok olyan ajándékokat adni, mint az anyósa. Elmesélem, milyen érzés szembenézni a társadalmi különbségekkel, miközben csak szeretni akarom a gyermekemet. Vajon tényleg csak az számít, amit pénzért lehet venni?
