Az első pillanattól kezdve, amikor beleszerettem Gáborba, éreztem a szomszédok tekintetét és a suttogásokat a hátam mögött. Miközben együtt próbáltuk felépíteni közös életünket, a környezetünk előítéletei és a családi titkok egyre nagyobb falat emeltek közénk. Végül választanom kellett: a szerelmem mellett állok ki, vagy engedek a környék elvárásainak.
Egyetlen nap alatt omlott össze minden, amiben hittem. A szomszédok súgták meg, hogy a férjem, Gábor, más nőt hozott a házunkba, amikor én dolgoztam. Most a szívem és az eszem harcol egymással: szembesítsem őt, vagy inkább hallgassak a megérzéseimre?
Egyetlen rosszindulatú megjegyzés a szomszédasszonytól elég volt ahhoz, hogy meginogjon bennem minden, amit a családról és a felelősségről gondoltam. A nagymamám iránti szeretetem és a családi elvárások között őrlődve próbáltam helytállni, miközben a pletykák és a félreértések egyre jobban elszigeteltek. Ez az én történetem arról, hogyan tanultam meg kiállni magamért és a szeretteimért, még akkor is, ha mindenki más ellenem fordul.
Tíz évvel ezelőtt a panelházunkban minden éjjel gyerek sírása hasított a csendbe a 3B-ből. Senki nem tudott segíteni, az ajtó mindig zárva maradt. Amikor végül a rendőrség betört, mindannyiunk élete örökre megváltozott.
Mindig azt mondták a szüleim, hogy ne aggódjak a fiúk miatt, lesz elég az életemben. Mégis, a gimnáziumi szerelmemmel kötöttem össze az életem, két gyerekünk született, és boldogok voltunk – egészen addig, amíg a szomszédok félre nem értették a terveinket. Most visszanézve csak azt kérdezem: vajon tényleg ennyire egyszerűen gondolkodunk egymásról?
