Ez az én történetem, amikor el kellett engednem a kétéves kislányomat, Zsófikát, hogy más családok reményt kapjanak. Egy kórházi szobában, könnyek között, a szeretet és a fájdalom határán hoztam meg a legnehezebb döntést. Vajon képes lehet-e egy anya túlélni, ha a gyermeke elvesztése mások életét jelenti?
Egy kórházi szobában, a legnagyobb fájdalomban kellett elengednem a két éves kislányomat, Lilit. A veszteség súlya alatt döntöttem úgy, hogy szerveit felajánlom, hogy más gyermekek élhessenek. Ez a történet a gyászról, a bátorságról és a reményről szól, ami segített túlélni a legnehezebb napokat.
A nevem Eszter. Egész gyerekkoromat apám erőszakos árnyékában éltem, és amikor évekkel később segítséget kért tőlem, döntenem kellett: megmentem-e azt, aki annyi fájdalmat okozott nekem? Most elmesélem a történetemet, hogy megértsem, lehet-e mindent megbocsátani – és hogy tényleg mindig kötelességünk-e segíteni a családnak.
