Egy decemberi estén, amikor már azt hittem, mindent elveszítettem, a kórházi ágyamon fekve újra megtanultam hinni a csodákban. A rák és a COVID után azt gondoltam, nincs tovább, de a családom és az orvosok szeretete visszahozott az életbe. Ez a történet arról szól, hogyan lehet a legnehezebb pillanatokban is megtalálni a reményt.
Egy kórházi ágyon feküdve, a kemoterápia fájdalmaival küzdve, rájöttem, hogy csak a hitem és a családom szeretete tarthat életben. A férjem, Gábor mellettem állt, amikor már én sem hittem magamban. Ez az én történetem arról, hogyan tanultam meg újra bízni – magamban, Istenben és abban, hogy van remény.
Az utolsó kemoterápiám reggelén a félelem és remény között őrlődtem, amikor Péter, a férjem, valami egészen váratlan dolgot tett értem. Négy műtét, hónapok fájdalma és bizonytalansága után végre éreztem, hogy nem vagyok egyedül ebben a harcban. Ez a nap örökre megváltoztatta az életemet – és talán másokét is.
