Tizennyolc éven át minden reggel kávét vittem Károly bácsinak a kis zuglói presszónkban, anélkül, hogy bármit tudtam volna róla. Amikor egy nap nem jött többé, olyan titokra derült fény, ami örökre megváltoztatta a véleményemet az emberekről – és magamról is. Ez a történet a magányról, előítéletekről és a kimondatlan szavakról szól.