Az életem legnagyobb döntése előtt állok: elfogadjam-e, hogy a párom kisfia velünk éljen? Mindennapi harcok, féltékenység és bűntudat között őrlődöm. Vajon önzőség vagy jogos félelem, amit érzek?
Évekig én voltam az, aki minden veszekedés után összeragasztotta a házasságunkat. Amikor végre elengedtem, és magamra kezdtem figyelni, a férjem hirtelen megváltozott. Vajon tényleg csak akkor értékeljük egymást, amikor már majdnem elveszítjük?
Öt év házasság után elegem lett abból, hogy minden házimunka rám hárul. Egy rafinált tervvel akartam ráébreszteni a férjemet, hogy ő is felelős a közös otthonunkért. De a dolgok nem úgy alakultak, ahogy elképzeltem – és végül mindketten szembenéztünk önmagunkkal.
Egy szűkös hónap közepén, amikor már a kenyér ára is vitát szül, a párommal úgy döntöttünk, külön polcokra tesszük a hűtőben az ételeinket. Azt hittem, ez csak egy átmeneti, vicces megoldás lesz, de hamarosan rájöttem, mennyire mély sebeket ejthet egy ilyen apróság. Most már csak azt kérdezem magamtól: tényleg megéri a pénz miatt így elhidegülni egymástól?
Gyerekkoromban elvesztettem anyámat, apám új családot alapított, én pedig nagymamámmal maradtam a panelban. Azt hittem, Gergő mellett végre boldog lehetek, de rá kellett jönnöm, hogy az igazi öröm nem ott várt rám, ahol kerestem. Most már tudom, hogy néha a legnagyobb veszteségek vezetnek el a valódi önmagunkhoz.
Egy szakítás pillanatában minden megváltozik. Azt hittem, én is ezt akarom, de amikor megláttam Gábort a legjobb barátnőmmel, Dórával, minden összeomlott bennem. Vajon tényleg vége, vagy csak most kezdődik az igazi harc önmagamért?
Egy veszekedés közepén találtam magam, amikor a párommal, Gáborral úgy döntöttünk, hogy külön polcokat vezetünk a hűtőben. A pénzügyi gondok lassan beszivárogtak minden napunkba, és a szeretet helyét átvette a számolgatás és a sértettség. Most, hogy visszanézek, nem tudom eldönteni, hol rontottuk el igazán.
