A lányom, Mariska születésnapján tudtam meg, hogy nem hívnak meg. Özvegységem és a köztünk nőtt távolság fájdalmasan szembesít a magánnyal, amit sosem gondoltam, hogy át kell élnem. Emlékek, kimondatlan szavak és családi sebek között keresem, hol vesztettem el a családomat.
Egyetlen pillanat alatt változott meg az életünk, amikor anyósom, Katalin, beköltözött hozzánk. Férjem, Gábor, mindent megtenne érte, de én egyre inkább úgy érzem, hogy Katalin nem is annyira segítségre, mint inkább figyelemre vágyik. Vajon tényleg ennyire magányos és elesett lehet valaki 55 évesen, vagy csak játszmázik velünk?
Egyetlen pillanat alatt omlott össze az életem, amikor elvesztettem a férjemet, és a mostohagyerekeim az utcára tettek. Negyvenhárom évesen újra kell kezdenem mindent, miközben úgy érzem, senkinek sem számítok. Vajon tényleg ilyen könnyű újrakezdeni, ha mindenki hátat fordít?
63 éves vagyok, özvegy, két felnőtt gyermek anyja. Hét év magány után újra szerelmes lettem, de a családom és a barátaim csak nevettek rajtam. Vajon tényleg nevetséges, ha valaki idősen újra boldog akar lenni?
