Egy családi hétvégén szembesültem a menyem távolságtartásával, és rájöttem, hogy talán én is hibáztam. Most megpróbálom megérteni, hol veszítettük el egymást, és hogyan találhatnánk vissza. Ez az én történetem, tele fájdalommal, reménnyel és kérdésekkel.
A nevem Ilona, és elmesélem, hogyan próbáltam megóvni a fiamat, Gábort, attól, hogy elveszítsem őt, amikor megnősült. A mindennapi feszültségek, vasárnapi ebédek és kimondatlan szavak között rá kellett jönnöm, hol húzódik a határ anyai szeretet és önzés között. Végül magamnak is fel kellett tennem a kérdést: vajon tényleg a fiam boldogságát akartam, vagy csak magamat védtem az egyedülléttől?
Az életem legnagyobb döntése előtt állok: elfogadjam-e, hogy a párom kisfia velünk éljen? Mindennapi harcok, féltékenység és bűntudat között őrlődöm. Vajon önzőség vagy jogos félelem, amit érzek?
Negyvenévesen lettem anya, és mindent megadtam a fiamnak, amit csak tudtam. Most, hogy felnőtt, önző és hálátlan lett, és nem tudom, hogyan hozhatnám vissza a kapcsolatunkat. Vajon tényleg én rontottam el mindent?
Egyetlen telefonhívás elég volt, hogy újra szembesüljek a múltam hibáival. Menyem, Dóra kétségbeesetten hívott, mert fiam, Gergő semmit sem segít otthon, és én tudom, hogy ebben nekem is részem van. Vajon lehet még változtatni azon, amit éveken át rosszul csináltunk?
