Egy nyugdíjas anya vagyok, aki kétségbeesetten próbálja rávenni felnőtt gyermekeit, hogy végre elköltözzenek otthonról. A mindennapi magyar valóságban, anyagi gondok és generációs feszültségek közepette próbálom megtalálni a saját életem csendjét. Vajon önzőség, ha végre magamra vágyom?
Egy év telt el azóta, hogy utoljára láttam az unokámat. Nyugdíjasként már nem tudom anyagilag támogatni a fiamat, ő pedig mintha teljesen elfordult volna tőlem. Fájdalmas felismerni, hogy talán csak addig voltam fontos, amíg segíteni tudtam.
Nyugdíjas éveinkben férjemmel vidékre költöztünk, és szívünket-lelkünket beleadtuk a kertünkbe, hogy unokáinknak örömet szerezzünk. A menyem reakciója azonban mindent megváltoztatott, és családi feszültségekhez vezetett. Vajon hol rontottuk el, és lehet-e még béke a családban?
