Egyetlen gyermekem, Gergő, már régóta felnőtt, mégis újra és újra hozzánk fordul segítségért. Feleségemmel, Klárával mindent megtettünk érte, de most úgy érzem, eljött az a pont, amikor választanom kell a szeretet és a határok között. Vajon hol húzódik a szülői felelősség határa, és mikor kell elengedni a gyermeket?
Egyetlen döntés, ami mindent megváltoztatott: húsz év házasság után a férjem elhagyott, mert nem vállaltam tovább az anyósa ápolását. A lelkiismeretem és a saját határaim között őrlődtem, miközben a család széthullott. Vajon hibáztam, vagy csak végre magamra is gondoltam?
Egy nap elegem lett abból, hogy a fiam uralkodik felettem, és kidobtam a holmiját az ajtón. Most a menyemmel élek, és bár a családom elítél, nem bánom, hogy végre kiálltam magamért. Csak azt sajnálom, hogy nem tettem meg hamarabb.
Minden hétvégén úgy érzem, mintha idegen lennék a saját lakásomban. A férjem lánya és unokái mindent felforgatnak, miközben én csak békét szeretnék. Vajon lehet-e szeretni és határokat húzni egyszerre egy mozaikcsaládban?
Egy veszekedés közepén találtam magam a lányommal, aki azt mondta, rossz nagymama vagyok, mert nem akarok a két unokámra vigyázni. 55 éves vagyok, még mindig dolgozom, miközben a férjem súlyos beteg, és a lányom, Zsófi, 35 évesen munka nélkül maradt. Az életem sosem volt könnyű, de most úgy érzem, mindenki tőlem várja a megoldást – vajon tényleg én vagyok az önző?
