Soha nem gondoltam volna, hogy hatvanévesen újra felkavarhat valami, ami már régen a múlté. Egy nap mégis úgy döntöttem, hogy felkeresem az első szerelmemet, akit soha nem tudtam teljesen elfelejteni. Amit ott találtam, örökre megváltoztatta az életemet – és a családomét is.
Hatvanéves vagyok, özvegy, és három éve munkanélküli. A lányom, Marika, felnőtt, de már alig beszél velem, és a születésnapjára sem hívott meg. Vajon hol rontottam el mindent, és van-e még esélyünk újra egymásra találni?
Mindenem megvolt: szerető férj, támogató család, barátok. Aztán a kisfiam megbetegedett, és mindenki eltűnt mellőlem. Most egyedül küzdök, és csak azt kérdezem: hol vannak azok, akikre számítottam?
Gyerekkoromban anyám elhagyott, és nagymamámhoz kerültem, akit alig ismertem. Felnőttként mindent megtettem, hogy a férjem anyja elfogadjon, de úgy éreztem, sosem leszek elég jó. Vajon tényleg csak az számít, hogy mit gondolnak rólunk mások?
Az esküvőnk után az anyósom azonnal ellenségként kezelt, de a férjem szerint csak képzelődöm. Egyre jobban elszigetelődöm, miközben minden nap harcolok a családomért és önmagamért. Vajon meddig bírja egy nő, ha senki sem áll mellette?
A nevem Erzsébet, 64 éves vagyok. Harminc év házasság után a férjem, Péter elhagyott, és három év magány után váratlanul visszatért, második esélyt kérve. Most a szívem és az eszem között őrlődöm, nem tudom, képes vagyok-e újra bízni benne.
Egyedülálló özvegyként békésen éltem Budapesten, míg a lányom és a vejem be nem költöztek hozzám. Segíteni akartam nekik, de végül én lettem az, akit kiszorítottak a saját otthonából. Most azon gondolkodom, vajon tényleg én voltam-e az önző, vagy csak túl sokat engedtem meg másoknak.
63 éves vagyok, özvegy, két felnőtt gyermek anyja. Hét év magány után újra szerelmes lettem, de a családom és a barátaim csak nevettek rajtam. Vajon tényleg nevetséges, ha valaki idősen újra boldog akar lenni?
Negyven évig azt hittem, Éva a legjobb barátnőm, de amikor már nem tudtam mindent megtenni érte, eltűnt az életemből. Most visszanézek, vajon tényleg barátság volt-e ez, vagy csak egyoldalú szolgálat? A történetem talán sokaknak ismerős lehet, akik csalódtak már a legközelebbi emberükben.
Mindig is különleges kapcsolat fűzött Annához, az első unokámhoz. Amikor beköltözött hozzám, azt hittem, újra megtalálom a régi örömöket, de most úgy érzem, mintha kizártak volna a saját életemből. Vajon hol rontottam el, és lehet-e még visszaút?
Negyven év után újra találkoztam az első szerelmemmel, Gáborral. Egykor mindent megtettem volna érte, de most egy idegent láttam a szemében. Vajon tényleg csak az idő változtat meg minket, vagy a döntéseink is?
Mindig ott voltam Anikó mellett, amióta csak megszületett. Most azt mondja, hogy túl sok vagyok, hogy megfojtom a szeretetemmel. Vajon tényleg én rontottam el mindent, vagy csak túl nehéz elengedni azt, akit a legjobban szeretek?
