Tegnap este ismét bezárkóztam a fürdőszobába. Már nem is tudom, mikor sírtam utoljára ennyit, mint mostanában. Három generáció élünk együtt egy szűk panelban, és úgy érzem, lassan megfulladok a saját életemben.
Az esküvőm utáni első reggelen anyám közölte, hogy mégsem adja nekünk a lakást, mert elvált, és neki van szüksége rá. Azóta a férjemmel albérletben élünk, miközben anyámmal egyre mélyül a szakadék köztünk. Most azon gondolkodom: megéri-e az álmainkért feláldozni a családi békét?
Egyetlen mondat, és az egész életem darabokra hullott. Anyám ultimátuma után a testvéremmel az utcán találtuk magunkat, miközben a múlt fájdalmai és családi titkok is felszínre törtek. Vajon lehet-e újrakezdeni, ha a saját családod fordít hátat neked?
Két éve mentem férjhez egy elvált férfihoz, és most úgy érzem, minden darabokra hullik. A férjem lánya, Dorka, beköltözik hozzánk a kis garzonlakásunkba, és ettől minden megváltozott. Vajon tényleg én vagyok az önző, vagy csak elveszítettem önmagam ebben a családban?
