Évekig dolgoztam külföldön, hogy felépítsem álmaink házát a magyar vidéken. Most, hogy hazatértem, a fiam és a menyem inkább a városi életet választják, én pedig magamra maradok az üres falak között. Vajon mit jelent igazán az otthon, ha a szeretteim már nem vágynak ide vissza?
Amikor először láttam újra a fiamat, miután éveket töltöttem külföldön, a szavai örökre belém égtek: „Nincs anyám.” Azóta minden nap azon gondolkodom, vajon jóvá lehet-e tenni a múlt hibáit. Ez az én történetem bűntudatról, magányról és egy elveszett anya-fiú kapcsolatról.
Egyedülálló anyaként, Budapesten élve, kénytelen voltam elhagyni a lányomat, hogy külföldön dolgozzak és megmentsem az otthonunkat. Most, évtizedekkel később, a lányom haragszik rám, és én minden nap azon gondolkodom, vajon helyesen döntöttem-e. Ez az én történetem a bűntudatról, szeretetről és a megbocsátás kereséséről.
Tizenhárom év külföldi munka után hazatértem, hogy megvalósítsam álmomat: egy nagy, szép házat építettem a falumban, ahol a fiam és a menyeimmel együtt élhetnénk. De az élet másképp alakult, és a családi konfliktusok miatt az otthon üresen maradt. Most egyedül állok a ház előtt, és azon tűnődöm, vajon valaha is megtalálom-e a békét.
Tizenöt év házasság után a férjem, Péter, elhagyott minket, hogy külföldön új életet kezdjen. Az elválás fájdalmas volt, de reménykedtem, hogy visszatérése új kezdetet hoz számunkra. Most, hogy újra együtt vagyunk, szembe kell néznünk a múlt árnyékaival és a jövő kérdéseivel.
