A nevem Katalin, és éveken át hallgattam a fiam gondjairól, mert féltem, hogy elveszítem a férjemet. A hallgatásom lassan falat emelt közénk, míg végül minden összeomlott. Ez az én történetem a szeretetről, félelemről és a titkok áráról.
Egy reggel ráébredtem, hogy a férjem már csak testben van mellettem, lélekben rég eltűnt. Miközben próbáltam egyensúlyozni a munka, a gyerekek és a háztartás között, egyre inkább magamra maradtam. Ez a történet az én kiáltásom a csendből, és egyben meghívás egy őszinte beszélgetésre a házasságban rejlő magányról.
Egy reggel, miközben a kávét öntöttem, rájöttem: a férjem már hetek óta nem szólt hozzám. Mintha a nyugdíjával együtt elvesztette volna önmagát – és engem is. Most azon gondolkodom, vajon visszakaphatom-e még azt az embert, akit egykor szerettem.
