A nevem Margit, és negyven év házasság után úgy döntöttem, elhagyom mindazt, amit a férjemmel együtt építettünk. Ez a döntés nem volt könnyű, de a fáradtság és az igazságtalanság érzése elviselhetetlenné vált. Ez a történet arról szól, hogyan találtam meg az erőt, hogy végre magamat válasszam, még akkor is, ha a környezetem elítélt és a saját lányom sem értett meg.
A nevem Ilona, nyugdíjas tanítónő vagyok egy kis alföldi faluból. Évekig tűrtem a férjem közönyét és a saját vágyaim elfojtását, míg végül egy este mindent megváltoztattam. Most, hogy a családom elfordult tőlem, keresem a választ: vajon hibáztam, amikor végre magamat választottam?
Egy szilveszteri éjszakán, miközben az unokám kutyáját sétáltattam és vártam, hogy a férjem hazatérjen a temetőből, ráébredtem: a házasságunk véget ért. 62 évesen, 35 évnyi közös élet után most a válás küszöbén állok, és kétségbeesetten keresem a választ arra, hol veszítettük el egymást. Ez az én történetem a csalódásról, bátorságról és újrakezdésről.
Hatvanévesen, két felnőtt gyermek anyjaként végre kimondtam, amit évek óta magamban tartottam: el akarok válni. A férjem sosem segített otthon, mindent egyedül csináltam, de most már elfáradtam. A döntésem megrázta a családot, de hiszem, hogy jogom van boldognak lenni.
Egy viharos családi ebéd közepén döbbentem rá, hogy hatvanévesen már nem akarok újra férjhez menni. A családom elvárásai, a társadalmi nyomás és a saját félelmeim mind-mind gúzsba kötöttek, de végül megtaláltam a szabadságot a saját döntéseimben. Ez az én történetem arról, hogyan tanultam meg önmagamért élni, és nem mások elvárásai szerint.
Ötvenöt éves vagyok, és úgy érzem, már nem akarok senkihez alkalmazkodni. A barátnőm, Mária, öt éve ment újra férjhez, de a hétvégéit rendre tönkreteszi a férje felnőtt mostohalánya és annak két gyereke. Vajon meddig kell még elviselnie ezt a helyzetet, és hol húzódik a határ a családi kötelezettségek és az önálló élet között?
