Gyerekkoromban anyám volt a példaképem, minden szavát igazságnak hittem. Felnőttként azonban rá kellett jönnöm, hogy az ő befolyása lassan megfojtja a házasságomat. Ez az én történetem arról, hogyan tanultam meg kiállni magamért, és hol húztam meg a határaimat.
Már gyerekkoromtól fogva anyám volt a mindenem, minden gondolatomat ismerte. Csak felnőttként, a saját családom mellett jöttem rá, mennyire befolyásolta az életemet – és mennyit ártott a házasságomnak. Most, hogy távolabb kerültem tőle, végre önmagam lehetek, de vajon visszafordítható-e mindaz, amit elvesztettem?
Az egész egy késő esti telefonhívással kezdődött: a menyem sírva panaszkodott, hogy a fiam már semmit sem segít otthon. Én pedig csak ültem a konyhában, és visszhangzott bennem minden régi figyelmeztetésem. Most, amikor a családom széthullani látszik, nem tudom, hogyan segíthetnék nekik – vagy magamnak.
Az apósom úgy döntött, hogy öt hónapra beköltözik a háromszobás lakásunkba, ami azonnal feszültséget szült. A férjemmel és kisgyermekünkkel próbálunk alkalmazkodni, de a múltbeli problémák és a jelenlegi helyzet egyre inkább próbára teszi a kapcsolatunkat. Vajon képesek leszünk megőrizni a családi harmóniát, vagy az apósom jelenléte véglegesen megbontja azt?
Mindennap délután öt után anyám megjelenik a lakásunkban, és átvizsgálja az életünket. Alina, a feleségem, egyre később ér haza, és szinte alig látjuk egymást. Most, hogy szabadságon vagyok, szembesülök azzal, amit eddig csak hallomásból ismertem.
