Egyik este, amikor hazaértem az edzésről, anyám könnyes szemmel várt a konyhában. Aznap este tudtam meg, hogy apámnak már csak néhány hónapja van hátra. Elhatároztam, hogy mindent megteszek, hogy valóra váljon az álma: láthasson engem egy bajnoki döntőben játszani, még ha a szezon már véget is ért.
Öt éve halt meg az anyám, de a bűntudat és a kimondatlan szavak még mindig kísértenek. Az utolsó veszekedésünk minden részlete élénken él bennem, és a sírjánál állva csak azt kívánom, bárcsak visszaforgathatnám az időt. Vajon valaha meg tudok bocsátani magamnak?
Egy esős budapesti estén anyám betegágya mellett ültem, miközben a rák utolsó harcát vívta. Régi családi sebek és az ő utolsó kívánsága között őrlődtem. Ez az én történetem veszteségről, reményről és arról, hogy mit jelent igazán összetartani.
