A nevem Katalin, és sosem gondoltam volna, hogy egyetlen mondat mennyire felforgathatja az egész családom életét. Amikor a fiam, Gábor hazahozta a menyasszonyát, Petrát, minden, amit a családról, szerepekről és hagyományokról hittem, megkérdőjeleződött. Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg elengedni a múltat, és elfogadni, hogy a gyerekeimnek saját útjuk van.
Egy vasárnapi ebédnél szembesültem azzal, hogy anyósom évek óta igazságtalanul bánik a gyerekeimmel. A fiamat mindig előnyben részesíti, a lányomat pedig szinte láthatatlannak tekinti. Most már tudom, hogy nem hallgathatok tovább, de vajon képes leszek-e megvédeni a családom egységét?
Az anyósom kiabálása még most is a fülemben cseng: „Az én fiam nem lesz háztartásbeli!” Egyetlen pillanat alatt omlott össze minden, amiben addig hittem. Vajon képesek vagyunk-e újraépíteni a családunkat, vagy örökre megmérgezi a kapcsolatunkat ez a vita?
A lányom esküvője előtt álltunk, amikor a vőlegénye, Gábor, egyetlen mondatával felkavarta az egész családot. Az ajándékozás kérdése váratlanul mély sebeket tépett fel bennem, és újra át kellett gondolnom, mit jelent a szeretet, a tisztelet és a hagyomány. Vajon tényleg eljárt az idő a régi szokások felett, vagy csak mi nem tudunk már egymáshoz igazodni?
Gyerekkoromban azt hittem, a nevem Tök. Apám így hívott, és én büszkén viseltem ezt a becenevet, míg rá nem jöttem, mennyi mindent rejt valójában. Felnőttként már másképp látom azokat a pillanatokat, amikor apám a grill mellett uralkodott, és mindenkit kizárt maga körül – még a férjemet is.
