Egy hideg márciusi estén ülök a gyerekeim között, miközben ők a kenyér utolsó szeletén veszekszenek. A szívem összeszorul, mert tudom, ma este nincs mit az asztalra tennem. Ez a történet arról szól, milyen érzés mindent odaadni anyaként, mégis kevésnek lenni.
Tíz évvel ezelőtt Gábor, a férjem, nyomtalanul eltűnt, magamra hagyva engem és a két gyerekünket. Most, hogy váratlanul visszatért, minden régi seb felszakadt, és nem tudom, képes vagyok-e újra bízni benne. Ez az én történetem a megbocsátásról, a családi fájdalomról és a múlt árnyairól, amelyek sosem engednek el teljesen.
Egy forró nyári délutánon, amikor a testvéremmel, Rékával süteményeket árultunk az állatmenhely javára, egy idegen ellopta a pénzünket. A szívem összetört, de a környékbeliek és a rendőrök összefogása visszaadta a hitemet az emberekben. Ez a történet arról szól, hogyan találtunk reményt és összetartást egy igazán nehéz pillanatban.
Egy nap, amikor a gyerekeim leültek vacsorázni, és én szinte láthatatlanná váltam számukra. Mindent megtettem értük, mégis úgy éreztem, mintha nem is léteznék. Vajon hol rontottam el, és miért olyan nehéz ma a családi összetartozás?
Egy esős, fárasztó napon végre sikerült leültetnem a gyerekeimet egy közös vacsorára. A hétköznapi gondok és családi feszültségek ellenére ez a pillanat mindannyiunknak emlékezetes maradt. Vajon miért olyan nehéz néha megélni az egyszerű boldogságot?
Egy négyéves kapcsolat után újra a nulláról kellett kezdenem. Most egy olyan férfival találkoztam, akinek nincs saját otthona, bizonytalan a munkája, és két gyereke van. Vajon képes vagyok-e szeretni úgy, hogy közben a jövőm is veszélybe kerülhet?
Tizenöt évvel a válás után, amikor már csak udvarias idegenek voltunk egymásnak, az exférjem súlyos beteg lett. A gyerekeink szerint megőrültem, amikor segíteni kezdtem neki, de én másképp láttam. Ez az én történetem arról, hogyan tanultam meg, hogy nem kell gyűlölnöm azt, aki egyszer fontos volt nekem.
