Mindig is a család büszkesége voltam, de harminc évesen még mindig egyedülálló vagyok, és a munkámnak élek. A szüleim egyre nehezebben viselik, hogy nem alapítottam családot, miközben én a saját utamat járom. Vajon tényleg boldog lehetek így, vagy csak menekülök a felelősség elől?
Már napok óta vártam a hétvégét, amikor végre csak magamra és a családomra koncentrálhatok. De anyósom egyetlen telefonhívása mindent megváltoztatott: nagytakarítást szervezett nálunk, és nem volt menekvés. A káosz, a feszültség és a családi konfliktusok közepette rá kellett jönnöm, mennyire törékeny az egyensúly az elvárások és a saját igényeim között.
Az esküvő után a lányommal való kapcsolatom hirtelen megromlott, mert szerinte kevés pénzt adtunk nászajándékba. Nem látja, hogy minden költséget mi álltunk, és emiatt mélyen megbántott. Most azon gondolkodom, vajon tényleg pénzben mérhető-e a szeretetünk.
Egy veszekedés közepén döbbentem rá, mennyire eltávolodtunk egymástól Gergővel. Az elvárásaim lassan, szinte észrevétlenül fojtották meg a kapcsolatunkat. Most, hogy mindent elveszíthetek, végre megértem, mennyire fontos lett volna őszintén beszélni az érzéseimről.
Az esküvő után a lányom szemrehányást tett, hogy túl kevés pénzt adtunk neki ajándékba. Elfelejtette, hogy mindent mi fizettünk: a ruhát, a helyszínt, a vacsorát. Most azon gondolkodom, hol rontottam el, hogy a szeretetünket pénzben méri.
