A nevem Katalin Varga, és egyetlen döntés kettétörte az életemet: az életemet mentsem, vagy a lányaimat. A családom ítélkezése, a magyar egészségügy ridegsége és a magány mind rám szakadt. Ez az én harcom története, a végtelen éjszakáké és az anyai szeretet erejéé.
A nevem Gábor, és ápolóként dolgozom egy budapesti rehabilitációs osztályon. Egy súlyos stroke után, amikor kiengedtek a kórházból, senki sem jött értem – sem a feleségem, sem a fiam. Ez az én történetem a családi árulásról, a magányról és arról, hogyan tanultam meg megbocsátani azoknak, akik elhagytak.
Már az első pillanatban tudtam, hogy valami egészen különleges történik velünk. Amikor a fiam, Máté, 18 hónaposan már magasabb volt, mint a hároméves nővére, mindenki minket bámult a játszótéren. Ez a történet arról szól, hogyan birkóztam meg anyaként a kíváncsi tekintetekkel, a családi vitákkal és a félelemmel, hogy vajon normális-e mindez.
