Egyetlen telefonhívás mindent megváltoztatott: apám elhagyott minket, anyám összeomlott. Évek múltán, amikor apám vissza akar térni az életünkbe, még mindig nem tudom, képes vagyok-e megbocsátani neki. Ez a történet a bizalom elvesztéséről, a családi sebekről és a megbékélés nehéz útjáról szól.
Minden egy veszekedéssel kezdődött a konyhában, amikor azt mondtam a feleségemnek, hogy egyedül akarok elmenni a Balatonra. Nem gondoltam, hogy ez a döntés mindent megváltoztat. Ez az én történetem arról, hogyan kellett mindent elveszítenem ahhoz, hogy rájöjjek, mi az igazán fontos az életben.
Azon az éjszakán, amikor Andris sírása először hasított bele a csendbe, rájöttem, hogy semmi sem lesz már olyan, mint régen. A férjemmel, Márkkal egyre távolabb kerültünk egymástól, miközben mindketten próbáltunk megfelelni a szülői szerepnek – de közben elveszítettük önmagunkat. Most már tudom: néha a legnagyobb erő abban rejlik, ha beismerjük, hogy segítségre van szükségünk.
Egy szörnyű baleset után mindkét karomat elvesztettem. A kórházi ágyon fekve csak a gyermekeimre tudtam gondolni, és arra, hogyan tudok továbbra is apjuk maradni. Azóta minden nap új kihívás, de megtanultam, hogy az igazi erő nem a testben, hanem a lélekben lakozik.
Az 51. születésnapján apa bejelentette, hogy elhagyja a családot. Anyám csak annyit kért, várjon egy évet a válással. Egy hónappal az esküvőm előtt minden megváltozott, és most próbálom feldolgozni, hogyan lehet továbblépni, amikor minden, amit biztosnak hittem, darabokra hullott.
