Mindig én voltam az, aki mindent elbírt, miközben anyám minden figyelmét az öcsémre fordította. Most, hogy anyu beteg és magára maradt, minden teher rám nehezedik, az öcsém pedig eltűnt a felelősség elől. Ebben a történetben elmesélem, milyen érzés láthatatlan támasznak lenni, és hol húzódnak a lemondás határai.
Egész életemben azt hittem, anyám ugyanúgy szeret minket a nővéremmel. De amikor Éva új lakást kapott tőle, én pedig semmit, valami eltört bennem. Most már nem tudom, hogyan nézzek anyám szemébe.
A legsötétebb éjszakámban maradtam egyedül a kislányommal, fillér nélkül. Megaláztatásokon, elutasításokon és előítéleteken át vezetett az utam, míg végül saját vállalkozást indítottam, ami nemcsak a mi életünket változtatta meg, hanem más nőket is inspirált. Ma már arról beszélek, hogy az anyai szeretet ereje minden akadályon átsegít, ha nem adjuk fel.
Gyerekkorától kezdve azt tanítottam a lányomnak, hogy csak a biztonság számít. Most, amikor mindene megvan, el akar válni, de én nem engedem. Vajon rossz anya vagyok, ha nem engedem boldogtalannak lenni?
Egész életemet anyám mellett töltöttem, lemondva minden álmomról, hogy gondoskodjak róla. Most, hogy elment, kiderült: mindent a bátyámra hagyott, aki évente egyszer látogatta meg. Most üresen állok, és nem tudom, hogyan tovább – vajon tényleg ennyit ér az önfeláldozás?
Egy esős budapesti estén szembesültem azzal, hogy a fiam, Gergő már nem ugyanaz, akit felneveltem. Menyem, Dóra befolyása alatt egyre távolabb került tőlem, miközben én kétségbeesetten próbáltam visszatalálni hozzá. Most, hogy minden próbálkozásom kudarcba fulladt, csak a múlt hibáit és az anyai szeretet erejét mérlegelem.
