Egy átlagosnak induló este örökre megváltoztatta az életemet. A férjem harminc év után elhagyott, de a fiaim reakciója volt az, ami igazán összetörte a lelkemet. Ez a történetem a bizalomról, csalódásról és arról, hogy vajon újra lehet-e kezdeni, ha a legközelebbi emberek is hátat fordítanak.
A fiam, Gábor, elhagyta a családját egy másik nő miatt. A világom összeomlott, de nem tudtam hátat fordítani az unokáimnak és volt menyemnek, Katának. A fájdalom és árulás ellenére megtanultam, hogy a szeretet néha ott születik újjá, ahol a legnagyobb sebeket kaptuk.
Egyetlen telefonhívás mindent megváltoztatott. A fiam rideg hangon közölte, hogy ne menjek el az esküvőjére. Azóta sem találom a helyem, és csak azt kérdezem magamtól: hol rontottam el?
Mindig azt hittem, hogy egy anya szeretete és támogatása sosem lehet túl sok. Most, hogy egyedül ülök a lakásban, a fiam cégének papírjai között, már nem vagyok ebben biztos. Vajon hol húzódik a határ az önzetlenség és az önfeladás között?
Egyetlen fiamért mindent feláldoztam: pénzt, időt, szeretetet. Most mégis azt mondja, hogy nincs helyem az életében, mert „ez az ő otthona”. Vajon tényleg ennyire feleslegessé válhat egy anya a saját gyermeke számára?
Egyetlen fiamért éltem, miután a férjem elhagyott. Mindent feláldoztam érte, de egy nap ő is hátat fordított nekem. Vajon képesek vagyunk megbocsátani egymásnak, ha már minden elveszettnek tűnik?
