Ötvenéves vagyok, és a férjem elhagyott egy másik nőért. Úgy érzem, az egész életem összeomlott, és csak a magány vár rám. Vajon képes vagyok még újra boldog lenni, vagy tényleg csak az üres lakás marad nekem?
Már gyerekkoromtól fogva anyám volt a mindenem, minden gondolatomat ismerte. Csak felnőttként, a saját családom mellett jöttem rá, mennyire befolyásolta az életemet – és mennyit ártott a házasságomnak. Most, hogy távolabb kerültem tőle, végre önmagam lehetek, de vajon visszafordítható-e mindaz, amit elvesztettem?
Egyetlen döntésem mindent megváltoztatott: titokban tartottam a fizetésem emelését a férjem előtt. Most, hogy elment, üres a lakás és a szívem is. Vajon tényleg hibáztam, vagy csak végre magamra gondoltam?
Nyolc éve vagyok házas, de mostanra elegem lett abból, hogy mindenki csak szolgálónak néz. Mindent megtettem a családomért, de most eljött az idő, hogy kiálljak magamért. Vajon lehet még változtatni, vagy örökre ebben a szerepben ragadok?
Az egész egy késő esti telefonhívással kezdődött: a menyem sírva panaszkodott, hogy a fiam már semmit sem segít otthon. Én pedig csak ültem a konyhában, és visszhangzott bennem minden régi figyelmeztetésem. Most, amikor a családom széthullani látszik, nem tudom, hogyan segíthetnék nekik – vagy magamnak.
Két éve mentem férjhez egy elvált férfihoz, és most úgy érzem, minden darabokra hullik. A férjem lánya, Dorka, beköltözik hozzánk a kis garzonlakásunkba, és ettől minden megváltozott. Vajon tényleg én vagyok az önző, vagy csak elveszítettem önmagam ebben a családban?
