Egy hűvös novemberi reggelen megtudtam, hogy 44 évesen gyermeket várok. Egyedülálló nőként, családi támogatás nélkül, teljesen összezavarodtam és kétségbeestem. Most a ti tanácsotokat keresem: hogyan tovább, amikor minden megváltozik?
Mindig is a család büszkesége voltam, de harminc évesen még mindig egyedülálló vagyok, és a munkámnak élek. A szüleim egyre nehezebben viselik, hogy nem alapítottam családot, miközben én a saját utamat járom. Vajon tényleg boldog lehetek így, vagy csak menekülök a felelősség elől?
Mindig azt hittem, hogy egy gyermek teszi teljessé az életemet. A családom nyomására mentem férjhez Jánoshoz, de hamar rájöttem, hogy egyedül kell felnevelnem a fiamat. Az áldozatok, amiket hoztam, örökre megváltoztatták az életemet.
