„Anyám jön? Mondjad le! Itt lesz az exem!” – Egy magyar családi káosz története, ahol minden a feje tetejére állt egyetlen telefonhívás miatt

– Anyám jön? Mondjad le! Itt lesz az exem! – csattant fel Gergő, amikor letettem a telefont. A konyhában álltam, kezemben a kávésbögrével, és éreztem, ahogy a gyomrom összeszorul. A reggeli napfény sárgára festette a csempét, de bennem csak szürke árnyak kavarogtak.

– Gergő, ezt most komolyan mondod? – kérdeztem halkan, miközben próbáltam nem kiabálni. – Anyám már úton van, és te most szólod le, hogy jön az exed?

– Nem az exed, hanem az enyém – vágott vissza. – És nem tudtam előre, hogy pont most akar átjönni. Réka csak egy éjszakára maradna, lerobbant a kocsija, nincs hova mennie.

A nevétől is összerándultam. Réka. A nő, akiről mindig azt mondta, hogy csak múlt, de valahogy mindig jelen volt. Egy-egy üzenet, egy közös barát, egy régi fénykép a Facebookon. Most pedig itt akar aludni nálunk. És anyám is jön. Aki sosem bocsátotta meg Gergőnek, hogy nem „rendes családból” való.

A telefonom újra megcsörrent. Anyám volt az.

– Szia, kicsim! Már a vonaton ülök, hozok neked túrós batyut! – mondta vidáman.

– Anya… – kezdtem óvatosan. – Lehet, hogy most nem a legjobb időpont…

– Miért? Valami baj van? – hangja rögtön aggódóvá vált.

– Nem… csak… Gergő egyik régi ismerőse is itt alszik ma este. Lerobbant a kocsija.

– Egy nő? – kérdezte gyanakodva.

– Igen… de csak egy éjszaka.

– Hát persze… – sóhajtott. – Mindegy, én akkor is megyek. Majd meglátjuk, ki az erősebb.

Letettem a telefont, és úgy éreztem magam, mint egy rossz vígjáték főszereplője. Két nő az életemben – az egyik az anyám, aki sosem fogadta el Gergőt igazán, a másik pedig az ő múltja, aki most hirtelen a nappalinkban akar aludni.

Este hatra mindenki megérkezett. Anyám már az előszobában szaglászott körbe: – Mi ez a parfüm? Nem a tiéd…

Réka csendben ült a kanapén, kezében egy bögre teával. Gergő próbált mindkettőjük kedvében járni: – Réka, kérsz még teát? Anikó néni, hozhatok valamit?

Anyám csak nézett rá szúrósan: – Nem vagyok szomjas.

A vacsora alatt mindenki feszengve ült. Anyám kérdezgette Rékát:

– És hol dolgozol most?
– Egy könyvelőirodában Zuglóban.
– Hm… És nincs barátod?
– Most épp nincs.

Gergő rám nézett, mintha bocsánatot kérne. Én csak a tányéromat bámultam.

Később anyám félrehívott a konyhába:

– Kicsim, normális ez? Hogy itt alszik az exbarátnője? Te ezt hagyod?

– Anya, nem tudok mit csinálni. Lerobbant a kocsija. Nem hagyhatjuk az utcán…

– Dehogyisnem! Vannak hotelek! Ez nem normális! – suttogta dühösen.

Közben Gergő és Réka nevetgéltek valamin a nappaliban. Hallottam Réka hangját:

– Emlékszel arra a balatoni nyárra?
– Hogyne emlékeznék…

A szívem összeszorult. Vajon tényleg csak múltak ők egymásnak? Vagy én vagyok túl féltékeny? Anyám hangja visszhangzott bennem: „Ez nem normális!”

Éjjel alig aludtam valamit. Hallottam, ahogy anyám halkan beszélget Gergővel a konyhában:

– Fiam, tiszteld meg a lányomat! Ne hozz ilyen helyzetbe minket!

Gergő csak annyit mondott:

– Anikó néni, higgye el, én szeretem Zsuzsit. Réka tényleg csak bajban van.

Reggel Réka korán felkelt és elment. Csak egy cetlit hagyott: „Köszönöm a szállást és mindent. Sajnálom a feszültséget.”

Anyám rám nézett:

– Látod? Ezért nem szabad ilyeneket beengedni az életünkbe.

Gergő átölelt:

– Sajnálom, hogy így alakult. De nekem fontos volt segíteni neki.

Napokig nem beszéltem anyámmal rendesen. Gergővel is feszült volt minden pillanat. Vajon tényleg túl engedékeny voltam? Vagy csak másképp gondolkodom arról, mi fér bele egy kapcsolatba?

Most itt ülök a konyhaasztalnál, és azon gondolkodom: lehet-e barátság az ex és a jelenlegi között? És mit jelent valójában a család? Vajon tényleg választani kell múlt és jelen között? Ti mit tennétek a helyemben?