„Nem vagy anya, hanem átok” – Egy magyar anya vallomása a családi széthullásról és a reményről
– Menj innen, Eszter! Elég volt belőled! – Gábor hangja visszhangzott a panelház vékony falai között. A kisfiunk, Marci, épp a konyhaasztalnál ült, sápadtan, lázasan, miközben én kétségbeesetten próbáltam beadni neki az orvosságot. Gábor arca eltorzult a dühtől. – Nem vagy te anya, csak átok vagy erre a családra!
A szavak úgy csaptak arcon, mintha pofon vágott volna. A kezem remegett, ahogy a kanalat Marci szájához emeltem. A fiam rám nézett, nagy barna szemeiben félelem csillogott. Gábor ekkor már az ajtóhoz rohant, kitépte a kabátomat a fogasról, és az ölembe dobta.
– Takarodj! – ordította. – Ha nem lennél ilyen idegesítő, Marci sem lenne mindig beteg! Minden bajunk forrása te vagy!
Nem tudtam megszólalni. Csak ültem ott, bénultan, miközben Gábor egyre hangosabban vádolt. Az anyósom, Ilona néni is ott volt – ő csak a fejét csóválta.
– Mondtam én, hogy Eszter nem való hozzánk – sziszegte halkan.
Aznap este mindent elveszítettem: a családomat, az otthonomat, a biztonságot. Az utcán találtam magam egy szatyor ruhával és egy összetört szívvel. A lakásból kihallatszott Marci sírása, de nem engedtek vissza hozzá.
Az éjszakát egy régi barátnőmnél, Katánál töltöttem. Ő adott egy bögre teát és egy vállat, amin kisírhattam magam.
– Eszter, nem hagyhatod annyiban! – mondta Kata. – Harcolj a fiadért! Ez nem csak rólad szól.
De hogyan harcoljak? Egyedülálló nőként, munka nélkül, egy panelrengetegben? Másnap reggel felhívtam a munkahelyemet – a könyvtárban dolgoztam részmunkaidőben –, de a főnököm közölte: „Sajnálom Eszter, de már nem tudjuk tovább tartani az állásodat.”
A következő hetekben minden napom harc volt. Próbáltam elérni Gábort telefonon, de sosem vette fel. Az anyósom egyszer visszaírt: „Marci jól van. Ne zavard őt!”
A gyámhivatalhoz fordultam tanácsért. Ott ültem egy rideg irodában, ahol egy fiatal ügyintéző lány próbált biztatni:
– Ne adja fel! Ha bizonyítani tudja, hogy alkalmas anya, visszakaphatja a gyermekét.
De hogyan bizonyítsam be? Gábor ügyvédet fogadott, és mindenhol azt terjesztette rólam, hogy idegbeteg vagyok. A közös barátaink is elfordultak tőlem – „Biztosan van valami oka annak, hogy Gábor így döntött” – mondogatták.
Egyedül Kata maradt mellettem. Ő segített albérletet találni egy régi bérházban Zuglóban. A lakás kicsi volt és dohos, de legalább volt hol aludnom.
Minden reggel azzal keltem fel: ma újra megpróbálom. Írtam levelet Gábornak, kértem, hadd láthassam Marcit. Hetekig nem jött válasz. Aztán egyszer csak csöngettek: Gábor állt az ajtóban Marcival.
– Csak egy órára – mondta fagyosan. – Nehogy azt hidd, hogy visszajöhetsz az életünkbe!
Marci hozzám rohant és átölelt. Éreztem a kis teste remegését.
– Anya…
Az óra gyorsan eltelt. Marci elmesélte, hogy sokat hiányzom neki, és hogy Ilona néni mindig kiabál vele.
– Apa is sokat kiabál – suttogta.
Amikor elmentek, újra sírtam. De most már tudtam: harcolni fogok érte.
Elmentem pszichológushoz – hogy bizonyítsam: alkalmas vagyok anyának lenni. Minden papírt beszereztem. A gyámhivatalban újra meghallgattak.
Közben munkát vállaltam egy pékségben hajnalonként. Fáradt voltam és kimerült, de minden forintot félretettem arra az esetre, ha egyszer újra együtt lehetünk Marcival.
A bírósági tárgyalás napján remegő kézzel ültem a padsorban. Gábor ügyvédje keményen támadott:
– Az alperes labilis idegállapotú! Nem tud gondoskodni egy gyerekről!
Én csak annyit mondtam:
– Mindennél jobban szeretem a fiamat. Bármit megtennék érte.
A bíró végül úgy döntött: Marci kéthetente nálam lehet hétvégén.
Ez volt az első győzelmem hónapok óta. Amikor Marci először nálam aludt újra, együtt sütöttünk palacsintát a kis albérletben. Nevetett és azt mondta:
– Anya, itt jó veled!
Azóta minden hétvégét számolunk. Néha még mindig fáj Gábor szavaira gondolni: „Nem vagy anya, hanem átok.” De amikor Marci rám mosolyog, tudom: nem vagyok átok. Anya vagyok.
Vajon hányan érezték már magukat így? Hányan harcolnak nap mint nap azért, hogy szerethessék a gyermeküket? Érdemes feladni? Vagy mindig van remény?