Két anya, egy zűrzavar: A mosogatógép, ami szétszakította a családot
– Nem hiszem el, hogy ezt tényleg megengedted, Zsófi! – csattant fel anyám, miközben a konyhaasztalnál állt, keze ökölbe szorult. – Egy mosogatógép? Komolyan? Mégis mit gondoltál?
A hangja visszhangzott a csendes lakásban. Ott álltam közte és az anyósom között, mint valami bábú, akit ide-oda rángatnak. Az anyósom, Ilona néni, csak megvonta a vállát, és leült a székre, mintha semmi sem történt volna.
– Drága Marika, a XXI. században élünk – mondta higgadtan. – Zsófi dolgozik, Gergő is dolgozik. Nem várhatod el, hogy esténként még órákig mosogassanak.
Anyám szeme szikrázott. – Amíg én élek, ebben a házban nem lesz gép, ami helyettünk dolgozik! Ez a család mindig is kézzel mosogatott! Ez tartott össze minket!
Ott álltam, és úgy éreztem, mintha két világ között rekedtem volna. Az egyik oldalon anyám, aki egész életében mindent kézzel csinált, aki szerint a családi összetartás a közös munkában rejlik. A másikon Ilona néni, aki szerint az életet könnyebbé kell tenni, ha lehetőség van rá.
Az egész egy szombati ebéd után kezdődött. Gergővel hónapok óta spóroltunk egy mosogatógépre. Mindketten dolgozunk, este hullafáradtan esünk haza. Azt hittük, ezzel csak magunknak segítünk. De amikor anyám meglátta a konyhában az új gépet, mintha valami szentségtörést követtem volna el.
– Hát ezért dolgoztam én egész életemben? – kérdezte remegő hangon. – Hogy most egy gép végezze el helyetted azt, amit én tanítottam neked?
Próbáltam magyarázni: – Anya, ez nem rólad szól! Egyszerűen csak könnyebb így…
De ő nem hallgatott rám. Aznap este sírva ment haza. Másnap Ilona néni jött át, hogy megnyugtasson.
– Ne törődj vele – mondta. – Marika mindig is túlérzékeny volt. Majd megszokja.
De nem szokta meg. Sőt, minden alkalommal, amikor átjött hozzánk vasárnap ebédre, valahogy szóba került a mosogatógép. Egyre feszültebb lett a hangulat. Gergő próbált közvetíteni:
– Anyu, kérlek… Zsófi is dolgozik egész héten. Miért baj az, ha segítünk magunkon?
Anyám csak legyintett:
– Mert így elveszítitek azt, ami igazán fontos! A közös időt! A beszélgetéseket a mosogató felett! Tudod te, hány titkot osztottam meg veled gyerekkorodban mosogatás közben?
Ilona néni közbeszólt:
– Ugyan már! Az unokáimnak ne legyenek már vízhólyagos kezei csak azért, mert te így szoktad meg!
A két nő között egyre nőtt a feszültség. Én pedig ott álltam középen: egyikük sem értette meg igazán, mit érzek. Anyám szemében áruló lettem; Ilona néni szerint viszont végre kiálltam magamért.
A családi ebédek egyre rövidebbek lettek. Anyám gyakran lemondta az utolsó pillanatban; ha mégis eljött, csak csendben ült az asztalnál. Gergő is feszült lett tőle; esténként vitatkoztunk.
– Miért nem tudod egyszerűen elfogadni? – kérdezte tőlem egyik este.
– Mert ő az anyám! – vágtam rá dühösen. – Nem akarom elveszíteni!
– De közben engem is elveszítesz…
Ekkor értettem meg igazán: nem csak egy mosogatógépről van szó. Hanem arról, hogy két világ ütközik bennem: a régi és az új. Az anyám múltja és az én jelenem.
Egyik este felhívtam anyámat.
– Anya… beszélhetnénk?
– Ha arról akarsz beszélni, hogy mennyire jó a mosogatógép…
– Nem erről van szó! Csak… hiányzol.
Hosszú csend volt a vonalban.
– Én is hiányzol – mondta végül halkan. – De nem tudom elfogadni ezt az egészet.
Letettem a telefont, és sírtam. Úgy éreztem, minden döntésemmel valakit megbántok.
Karácsonykor végül mindketten eljöttek hozzánk. A levegő szinte vibrált a feszültségtől. Ebéd után Ilona néni felállt:
– Na jó, én elindítom azt a híres mosogatógépet!
Anyám felpattant:
– Ne merd!
Gergő közéjük állt:
– Elég volt! Ez csak egy gép! Mi vagyunk a család!
Csend lett. Mindenki rám nézett.
– Én csak azt szeretném… hogy ne kelljen választanom köztetek – mondtam sírva.
Anyám odajött hozzám és átölelt.
– Sajnálom… csak féltelek. Félek attól, hogy eltávolodunk egymástól.
Ilona néni is odalépett:
– Mi lenne, ha most együtt pakolnánk be? És utána együtt innánk egy kávét?
Aznap este először éreztem úgy hónapok óta, hogy talán mégis lehet kompromisszumot találni.
De vajon tényleg lehet? Vagy mindig választanom kell majd két világ között? Ti mit tennétek a helyemben?