Egy arckrém, két család – Hogyan lett egy apró ajándékból családi háború?

– Ez meg mi a fene? – csattant fel az anyósom, Ilona néni, miközben a nappali közepén lobogtatta a kis fehér tubust. A keze remegett, az arca vörös volt a dühtől. Ott álltam előtte, a szívem a torkomban dobogott. A férjem, Gábor, csak némán nézett rám, mintha várná, hogy magyarázatot adjak.

Az egész egy átlagos csütörtöki napon kezdődött. A munkahelyemen, egy budapesti könyvelőirodában, épp túlóráztam, amikor a főnököm, Márta néni odalépett hozzám. – Kati, ezt neked hoztam – mosolygott rám, és átnyújtott egy aprócska arckrémet. – Tudom, mennyit dolgozol, rád fér egy kis kényeztetés.

Hazafelé a villamoson még mosolyogtam is magamban. Olyan ritkán kapok bármit is csak úgy! Otthon aztán gyorsan el is felejtettem az egészet, bedobtam a táskámba a tubust. Másnap azonban minden megváltozott.

Ilona néni nálunk volt, mint minden pénteken. Szeret főzni nekünk, de közben mindig mindent átnéz: hűtőszekrény, szekrények, sőt még a táskámat is. – Csak rendet rakok – mondja ilyenkor, de én mindig feszengtem ettől. Most is így történt: egyszer csak előkerült a táskámból az arckrém.

– Ez honnan van? – kérdezte gyanakodva.
– A munkahelyemről kaptam – feleltem őszintén.
– Kitől? – fúrta belém a szemét.
– Márta nénitől.
– Az a Márta, aki mindig olyan kedves hozzád? – kérdezte gúnyosan.

Éreztem, hogy valami nincs rendben. Gábor is feszengeni kezdett. Ilona néni tovább faggatott: – És miért pont neked adta? Miért nem mindenkinek?

Próbáltam elmagyarázni, hogy csak egy kis figyelmesség volt, de ő nem hitt nekem. – Biztos valami hátsó szándéka van annak az asszonynak! Vagy talán te akarsz valamit tőle? – vágta hozzám.

A levegő megfagyott. Gábor végül megszólalt: – Anyu, ne csinálj ügyet egy krémből!
De Ilona néni nem hagyta annyiban. – Nem érted, fiam? Az ilyen apróságokból lesznek a nagy bajok! Először csak egy krém, aztán ki tudja mi!

Aznap este alig szóltunk egymáshoz Gáborral. Ő úgy érezte, hogy én túlreagálom az anyósom viselkedését, én pedig azt gondoltam, hogy ő nem áll ki mellettem eléggé. Napokig tartott a feszültség.

A következő hétvégén átmentünk anyámékhoz vidékre. Anyukám rögtön észrevette rajtam a feszültséget.
– Mi baj van, kislányom?
– Semmi… csak fáradt vagyok – hazudtam.
De anyám nem hagyta annyiban. Végül kibukott belőlem minden: az arckrémes incidens, Ilona néni gyanakvása, Gábor közönye.

– Tudod, Kati – mondta anyám halkan –, az anyósod mindig is féltékeny volt rád. Azt hiszi, elveszed tőle a fiát.
– De hát már tíz éve együtt vagyunk! – fakadtam ki.
– Az ilyen érzések nem múlnak el attól – sóhajtott anyám.

Hazafelé azon gondolkodtam: tényleg ennyire törékeny lenne a családi béke? Egy apró ajándék elég ahhoz, hogy mindenki bizalma meginogjon?

A következő héten próbáltam beszélni Ilona nénivel. Elhívtam egy kávéra a közeli cukrászdába.
– Szeretném tisztázni ezt az egészet – kezdtem bátortalanul.
– Nincs mit tisztázni – vágta rá hűvösen.
– De van! Nem akarom, hogy miattam legyen feszültség köztünk vagy Gáborral.
Ilona néni hosszan nézett rám. – Tudod, Kati, én csak azt akarom, hogy boldogok legyetek. De néha úgy érzem, mintha kívülálló lennék ebben a családban.

Ez mellbe vágott. Soha nem gondoltam bele az ő szemszögéből. Talán tényleg félt attól, hogy elveszíti a fiát? Hogy már nincs rá szükség?

Aznap este otthon leültem Gáborral beszélgetni.
– Szeretném, ha jobban kiállnál mellettem… de azt is szeretném megérteni anyukádat – mondtam neki könnyes szemmel.
Gábor végre megnyílt: – Tudod, nehéz nekem is két oldal között lavírozni. Anyu mindig mindent túlreagál… de te vagy a feleségem.

Hosszú beszélgetés volt. Végül abban maradtunk: mindketten próbálunk türelmesebbek lenni Ilona nénivel. Én igyekeztem jobban bevonni őt az életünkbe; ő pedig lassan-lassan elengedte a gyanakvását.

Az arckrém tubusa még mindig ott van a fürdőszobapolcon. Néha ránézek és eszembe jut: mennyi fájdalmat és mennyi tanulságot hozott ez az apró ajándék.

Vajon tényleg ilyen törékeny minden kapcsolat? Elég egy kis félreértés ahhoz, hogy minden darabokra hulljon? Ti mit tennétek a helyemben?