Az el nem felejthető árulás: Judit útja a válásig – Egy magyar nő vallomása a megbocsáthatatlanról

– Judit, kérlek, ne tedd ezt! – Gábor hangja remegett, ahogy a konyhaasztalnál ültünk, előttünk a válási papírok. A kezeim ökölbe szorultak az asztalon, a gyomromban jeges görcs. Az ablakon túl a novemberi eső kopogott, mintha csak a könnyeimet akarta volna elrejteni.

– Már megtettem, Gábor. – A hangom idegenül csengett a saját fülemben is. – Nem tudok tovább így élni.

Az egész ott kezdődött, amikor egy este véletlenül megláttam egy üzenetet Gábor telefonján. Egy bizonyos „Kata” írt neki: „Várom az estét, alig bírom kivárni.” Először azt hittem, félreértem. De amikor rákérdeztem, Gábor csak hebegni-habogni kezdett. Aznap este nem aludtam. Másnap reggelre már tudtam: valami végleg eltört bennem.

A következő hetekben minden mozdulatát figyeltem. Azt hittem, talán csak egy buta flört volt, de ahogy egyre több jelet találtam – elfelejtett parfümillatot az ingjén, titkos telefonhívásokat –, rájöttem, hogy ez több annál. Egy este aztán szembesítettem vele.

– Meddig tart ez már? – kérdeztem halkan.

– Judit, én… nem akartam, hogy így legyen. – A szemei elkerülték az enyémet.

– Hónapok óta hazudsz nekem! – kiáltottam rá. A gyerekek már aludtak, de én nem tudtam visszafogni magam.

A következő napokban Gábor mindent megpróbált: virágot hozott, vacsorát főzött, még a kedvenc csokimat is megvette. De minden gesztusa üres volt számomra. Az árulás ott lüktetett minden pillanatban.

A családom sem könnyítette meg a helyzetet. Anyám, Ilona néni, sírva könyörgött:

– Kislányom, gondolj a gyerekekre! Minden házasságban vannak nehézségek.

– Anya, te is tudod, hogy apu hányszor csalt meg téged. Te kibírtad? – kérdeztem vissza keserűen.

– Én más korban nőttem fel – sóhajtott anyám. – De te erős vagy. Ha úgy érzed, menned kell, menj.

A barátnőim közül Zsuzsi volt az egyetlen, aki igazán mellettem állt:

– Judit, ne hagyd magad! Egy életünk van. Ha most nem lépsz ki ebből, később csak még jobban fog fájni.

A válás gondolata először rémisztő volt. Hogyan fogom egyedül nevelni a két gyereket? Hogyan fogom eltartani magunkat? De minden alkalommal, amikor Gábor rám nézett azokkal a bűnbánó szemeivel, csak dühöt éreztem. Nem akartam többé áldozat lenni.

A legnehezebb az volt, amikor a gyerekeknek el kellett mondanom:

– Anyu és apu külön fognak élni egy ideig – mondtam nekik óvatosan.

Bence csak bámult rám nagy szemekkel:

– Ez azt jelenti, hogy apu már nem lesz velünk?

– Nem, kisfiam – próbáltam mosolyogni –, apu továbbra is szeret titeket. Csak mostantól két otthonotok lesz.

Az első éjszaka Gábor nélkül szinte elviselhetetlen volt. A lakás túl nagy lett hirtelen, minden zugban ott visszhangzott a múltunk. De ahogy telt az idő, lassan megtanultam újra hinni magamban.

A munkahelyemen is nehéz volt koncentrálni. Az irodában mindenki tudta, mi történik velem. A főnököm, Tamás úr egyszer félrehívott:

– Judit, ha kell pár nap szabadság, szólj nyugodtan.

– Köszönöm, de dolgoznom kell – feleltem. – Ha nem dolgozom, csak gondolkodom.

A válóperes tárgyalás napján újra ott ültem Gáborral szemben. Ő még mindig reménykedett:

– Judit, adj még egy esélyt! Megváltozom!

De én már nem hittem neki. Az ügyvédem mellettem ült, és amikor aláírtam a papírokat, mintha egy óriási súly gördült volna le rólam.

A családunk széthullott – ezt nem lehet szépíteni. De végre önmagam lehettem. A gyerekekkel új szokásokat vezettünk be: minden pénteken közös filmnézés volt otthon pizzával és pattogatott kukoricával. Lassan megtanultuk együtt élni az új helyzettel.

Gábor néha még ír nekem hosszú üzeneteket: „Sajnálom mindent… Bárcsak visszacsinálhatnám.” De már nem válaszolok neki. Tudom, hogy amit tett, azt nem lehet megbocsátani.

Néha éjszaka még mindig felébredek arra a gondolatra: vajon jól döntöttem? Vajon tényleg nincs megbocsátás? De amikor reggel meglátom Bence és Lili mosolyát, tudom: értük és magamért is ezt kellett tennem.

Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bocsátani egy ilyen árulást? Vagy van olyan pont az életben, amikor már csak az újrakezdés segít?