Egy vércsoport, két élet: Az a biológiaóra, ami mindent megváltoztatott
– Anyu, miért van az, hogy nekem A-s vércsoportom van, neked meg B-s? – kérdeztem egyik este, miközben a vacsoraasztalnál ültem. Az egész csak egy ártatlan kérdésnek indult, egy biológia házi feladat miatt. De ahogy anyám arca megfeszül, és a villát leteszi, már érzem, hogy valami nincs rendben.
– Honnan tudod te a vércsoportodat? – kérdezi halkan, szinte suttogva.
– A múlt héten volt véradás az iskolában. Ott mondták. – próbálok lazán válaszolni, de érzem, hogy a levegő megfagy körülöttünk.
Apám ekkor lép be a konyhába, és ahogy ránk néz, mintha ő is érezné a feszültséget. – Mi történt? – kérdezi.
Anyám rám néz, majd apámra. – Semmi. Csak… beszélgettünk.
De én már nem tudok csak úgy továbblépni. Aznap este nem alszom. Forgolódom az ágyban, fejemben visszhangzik a biológia tanárnőnk, Sárika néni hangja: „Ha az egyik szülő B-s, a másik 0-s, akkor a gyerek nem lehet A-s…” De apám 0-s vércsoportú. Akkor én hogy lehetek A-s?
Másnap reggel anyám szemei karikásak. Apám már elment dolgozni. – Le kell ülnünk beszélgetni – mondja halkan.
A konyhaasztalnál ülünk, előttünk két bögre kávé gőzölög. Anyám sokáig hallgat, aztán megszólal:
– Amikor veled terhes lettem, nagyon nehéz időszak volt. Apáddal sokat veszekedtünk. Volt egy férfi… Tamásnak hívták. Egy rövid ideig voltunk együtt. Nem tudtam biztosan, ki az apád. De apád azt mondta, mindegy neki, szeretni fog téged.
Mintha jeges vízzel öntenének le. Tamás? Ki az a Tamás? És apám tudta? Akkor egész életem hazugság volt?
– És Tamás tud rólam? – kérdezem remegő hangon.
– Nem… Soha nem mondtam el neki.
Aznap nem megyek iskolába. Csak ülök a parkban és nézem az embereket. Vajon hányan élnek még hazugságban? Hányan nem tudják, kik is ők valójában?
Este apám hazaér. Anyám már elmondta neki, hogy mindent tudok. Leül mellém a kanapéra.
– Fiam – kezdi –, lehet, hogy nem vagyok a vér szerinti apád. De én neveltelek fel. Én tanítottalak biciklizni, én voltam ott minden focimeccseden. Ez nem változik semmitől.
Sírok. Ő is sír. Összeölelkezünk.
De bennem ott marad a kérdés: ki vagyok én? Meg kell keresnem Tamást.
Anyám segít megtalálni őt. Egy kisvárosban él, sosem nősült meg. Amikor először találkozunk, mintha magamat látnám húsz évvel idősebb kiadásban.
– Szia, Tamás vagyok – mondja zavartan.
– Levente – nyújtom a kezem. – Azt hiszem… lehet, hogy az apám vagy.
Sokáig csak ülünk egymással szemben. Elmondom neki mindent: anyám történetét, a vércsoportot, az életemet.
Tamás sírva fakad. – Ha tudtam volna… Mindig is szerettem volna gyereket.
Az elkövetkező hetekben próbáljuk bepótolni az elveszett éveket. De minden találkozás után ürességet érzek. Apám – az igazi apám – otthon vár rám minden este. Tamás csak egy idegen marad számomra.
A családom széthullott egy biológiaóra miatt. Anyám bűntudattól szenved, apám próbál erős maradni, Tamás pedig új életet akar kezdeni velem.
De én csak azt szeretném visszakapni, ami volt: egy egyszerű családot titkok nélkül.
Vajon tényleg a vér kötelez? Vagy az számít igazán, aki melletted áll jóban-rosszban? Ti mit gondoltok erről?