Elhagyott feleségként egy romos házban: Vajon miért tette ezt velem Gábor?

– Gábor, kérlek, ne hagyj itt! – kiáltottam utána, miközben a rozsdás kapu hangosan csapódott be mögötte. Lili a karomba kapaszkodott, a szemeiben félelem csillogott. A ház, ahová hozott minket, régóta lakatlan volt: pókhálók a sarkokban, dohos szag mindenhol, és a padló is recsegett minden lépésnél. Nem értettem semmit. Egy hete még együtt nevettünk a konyhában, most pedig itt állok egyedül, egy idegen helyen, egyedül a lányommal.

Aznap reggel még azt hittem, csak kirándulni megyünk. Gábor azt mondta, meglepetése van számunkra. Aztán ahogy befordultunk a földútra, már éreztem, hogy valami nincs rendben. Nem szólt hozzám, csak szorította a kormányt. Lili hátul énekelt magában, mit sem sejtve arról, hogy az életünk perceken belül darabokra hullik.

Amikor kiszálltunk, Gábor csak annyit mondott: – Itt maradtok. Nekem mennem kell.

– De miért? – kérdeztem kétségbeesetten.

– Majd megérted – felelte halkan, de a szemébe nem nézett.

Azóta eltelt három nap. Az első éjszaka Lili sírt álmában. Én meg csak ültem mellette, simogattam a haját, és próbáltam nem sírni. A telefonomat elvette Gábor, mielőtt elment volna. Nincs pénzem, nincs kihez fordulnom. A szomszéd házak mind üresek vagy messze vannak. Egyedül vagyok.

A második napon próbáltam rendbe tenni a házat. Találtam egy régi seprűt és néhány gyertyát. Az ablakokat kinyitottam, hogy bejöjjön a friss levegő. Lili segített nekem, de láttam rajta, hogy fél. Próbáltam erősnek mutatkozni előtte.

– Anya, mikor jön vissza apa? – kérdezte halkan.

– Hamarosan – hazudtam neki. De magam sem hittem el.

A harmadik napon Gábor visszajött. Nem szólt semmit, csak letett egy zacskó kenyeret és vizet az ajtó elé. Megpróbáltam beszélni vele.

– Gábor! Miért csinálod ezt velünk? Mit vétettünk?

– Nem tudom elmagyarázni – mondta fáradtan. – Most így kell lennie.

– De hát szerettél minket! Mi történt?

– Nem tudom… csak… nem bírom tovább – suttogta, majd elfordult és elment.

Ott álltam az ajtóban, remegő kézzel. Lili odajött hozzám és átölelt.

Azóta minden napom harc. Próbálok erős maradni Lili miatt. Minden reggel felkelek, összeszedem magam, és megpróbálom elhitetni vele, hogy minden rendben lesz. De belül összetörtem.

A gondolataim csak Gábor körül forognak. Miért tette ezt? Volt valaki más? Vagy csak belefáradt az életünkbe? Próbálom visszaidézni az utolsó heteket: voltak veszekedéseink, de semmi különös. Néha későn jött haza a munkából, de mindig azt mondta, sok a dolga.

Anyámhoz nem mehetek – ő már régóta betegeskedik vidéken, és nem akarom terhelni ezzel a fájdalommal. A barátaim messze vannak, és szégyellem is bevallani nekik, mi történt velem.

Lili egyre csendesebb lett. Már nem kérdezi minden nap apát. Csak néha néz rám nagy szemekkel, mintha azt várná, hogy végre igazat mondjak neki.

Egy este vihar tört ki. A tető beázott, vödröket kellett tennem az ágy mellé. Lili sírt a sötétben.

– Anya, félek! – zokogta.

– Itt vagyok veled – mondtam neki remegő hangon.

Aztán egyszer csak kopogtak az ajtón. A szomszéd néni volt az – Ilonka néni –, aki ritkán jár erre. Meglátta rajtunk a bajt.

– Jaj drágám, mi történt? – kérdezte aggódva.

Elmondtam neki mindent. Ő csak hallgatott, majd megsimogatta a vállamat.

– Nem vagy egyedül – mondta halkan. – Segítek nektek.

Azóta Ilonka néni minden nap hoz nekünk egy kis levest vagy kenyeret. Néha leül mellém beszélgetni is. Ő tartja bennem a lelket.

De Gábor továbbra sem jön vissza rendesen. Néha látom az utcán autóval elhajtani, de sosem áll meg.

Egyik este Lili odabújt hozzám:

– Anya… ugye nem fogsz engem is itt hagyni?

A szívem majd megszakadt.

– Soha! – öleltem magamhoz szorosan.

Most itt ülök ebben a hideg szobában és azon gondolkodom: vajon mit rontottam el? Miért hagyott el minket Gábor? És hogyan tovább? Vajon lesz még valaha bizalmam bárkiben is?

Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bocsátani egy ilyen árulást? Vagy örökre elveszett minden?