„A nagymama házát örökölted, most rajtad a sor, hogy gondoskodj róla” – Egy családi örökség ára
– Nem, anya, ezt nem gondolhatod komolyan! – kiáltottam a telefonba, miközben a konyhapultba kapaszkodtam. A hangom remegett, a szívem vadul vert. – Hogy érted azt, hogy most már az én dolgom gondoskodni a mamáról?
A vonal másik végén anyám hangja hideg volt és határozott, mint mindig. – Zsuzsi, a nagymama rád hagyta a házát. Ez nem csak ajándék, hanem felelősség is. Most rajtad a sor.
A szavak úgy csapódtak belém, mint egy jeges zuhany. A nagymama háza… az a régi, kopott kis ház a Duna-parton, ahol gyerekkoromban annyi nyarat töltöttem. Ahol a kertben málnát szedtünk, és esténként együtt néztük a naplementét. Az a ház most az enyém – papíron legalábbis. De sosem gondoltam volna, hogy ezért cserébe egyszer majd az egész életemet fel kell adnom.
– Anya, nekem is van munkám, családom… – próbáltam érvelni, de anyám félbeszakított.
– Nekem is volt, amikor a nagymamád beteg lett – vágta rá. – Mégis ott voltam mellette. Most te jössz.
Letettem a telefont. A lakásban csend lett, csak a falióra kattogása hallatszott. A férjem, Gábor aggódva nézett rám.
– Mi történt? – kérdezte halkan.
– Anyám szerint mostantól nekem kell gondoskodnom a mamáról – mondtam ki végül. – Mert rám hagyta a házat.
Gábor sóhajtott. – És mit szeretnél?
Nem tudtam válaszolni. Az elmúlt hónapokban már így is alig bírtam el a terheket: két gyerek, egy stresszes munkahely egy budapesti könyvelőirodában, és most még ez is…
Másnap elmentem a nagymamához. Az ajtó nyikorgott, ahogy beléptem. A házban dohos szag terjengett, mindenhol régi fényképek és emlékek. A nagymama az ágyban feküdt, arca sápadt volt és törékeny.
– Zsuzsikám! – mosolygott rám fáradtan. – Olyan régen láttalak.
Leültem mellé az ágy szélére. Megfogtam a kezét. Hideg volt és vékony.
– Mama… mostantól többet leszek itt – mondtam halkan.
A szemében könnyek csillantak meg. – Nem akarlak terhelni, kicsim…
– Nem vagy te teher – hazudtam neki. De belül ordítottam.
Az elkövetkező hetekben minden megváltozott. Munka után rohantam hozzá: bevásároltam, főztem, takarítottam, gyógyszert vittem. A gyerekeimet alig láttam, Gáborral egyre többet veszekedtünk.
Egy este Gábor leült mellém a kanapéra.
– Zsuzsi, ezt nem bírjuk így sokáig – mondta fáradtan. – A gyerekek is hiányolnak téged. Én is…
– Mit csináljak? – fakadtam ki. – Anyám szerint ez az én dolgom! Ha nem teszem meg, mindenki engem fog hibáztatni!
– És te mit akarsz? – kérdezte újra.
Nem tudtam válaszolni. Csak sírtam.
Egyik nap anyám is átjött a nagymamához. Amint belépett az ajtón, éreztem a feszültséget.
– Látom, rend van – jegyezte meg gúnyosan. – Végre valaki törődik vele.
– Anya, ezt ne csináld…
– Mit ne csináljak? Hálás lehetnél! Nem mindenki kap házat örökségbe!
– Nem kértem ezt! – kiáltottam rá. – Nem kértem semmit! Csak azt szeretném, ha segítenél…
Anyám arca megkeményedett.
– Én már megtettem a magamét. Most te jössz.
Aznap este úgy éreztem, megfulladok ebben az egészben. A nagymama sírdogált az ágyban, én pedig a fürdőszobában zokogtam csendben.
Aztán egy reggel minden összeomlott: elkéstem a munkahelyemről, főnököm behívatott.
– Zsuzsa, ez így nem mehet tovább – mondta szigorúan. – Vagy rendezi otthon a dolgait, vagy keresünk valaki mást.
Hazafelé menet azon gondolkodtam: miért kell mindig mindent nekem elviselnem? Miért érzem úgy, hogy sosem vagyok elég jó sem anyának, sem lánynak, sem unokának?
Aznap este leültem Gáborral beszélgetni.
– Segítséget kell kérnem – mondtam ki végül remegő hangon. – Nem bírom egyedül.
Másnap felhívtam egy idősgondozó szolgálatot. Anyám persze dühöngött.
– Hogy képzeled? Idegenekre bízod az anyádat?
– Nem bírom tovább! – üvöltöttem vissza. – Ha neked ennyire fontos lenne, te is többet lennél itt!
Csend lett. Anyám csak nézett rám döbbenten.
A nagymama végül beleegyezett: jöhetnek segíteni hozzá néha-néha. Én pedig lassan visszataláltam önmagamhoz és a családomhoz is.
De minden este ott motoszkál bennem a kérdés: vajon rossz ember vagyok-e azért, mert nem tudtam mindent feladni érte? Tényleg ennyit ér egy örökség Magyarországon? Ti mit tennétek a helyemben?